A Quake III: Arena is ingyenes!

A Quake első három része a Bethesda jótékony lépése révén el is érhető a PC-seknek.

Mivel a Quake III: Arena is több mint húsz éves, most már tényleg minden PC, ami működik még, képes elfuttatni az akkori LAN-partyk egyik legkomolyabb játékát, ami mellett az Unreal Tournament is szépen elfért.

A Bethesda azt írja, hogy mivel az adományokból a nézők több mint húszezer dollárt (ez forintra átszámítva 6 millió forintot) is összedobtak, így a Quake első, illetve a második részén túl (itt 10 ezer dollár volt a kitűzött cél) a harmadik is már hozzáférhető a Bethesda.net launcheren. Így ha esetleg kimaradt volna a „kvékhárom”, akkor most ezt a lemaradást be lehet pótolni. Ezzel a QuakeCon at Home rendezvény mégis képes lett a Quake IP-t előtérbe hozni annak ellenére, hogy mindössze EGY program volt a kiadó közvetítéshadában köthető az id Software ikonikus sorozatához.

S ha már Bethesda, van még itt hely megemlíteni egy másik játékot tőlük. A Fallout 76 nem lett olyan hatalmas siker mint aminek a Bethesda és Todd Howard remélte. (Talán ezért is lett egy plusz előfizetői rendszer a játékon a Fallout 1st révén…?) De a már közel két éve megjelent játéknak van még egy súlyos hiányossága. Nincs modtámogatás, holott ezt a fejlesztők már beígérték korábban. A QuakeCon at Home egyik kerekasztal-beszélgetésén pedig Jeff Gardiner, a játék projektvezetője azt mondta, hogy határozottan dolgoznak a Fallout 76 modtámogatásán, és ez jönni is fog majd, de ez igencsak sok munkát igényel a játék központjában levő kliens-szerver architektúra miatt. (Az előző Fallout játékok pedig ugye nem voltak multiplayer-központúak.)

A Bethesda korábban is mondta, hogy jóval a megjelenés után lesz csak érdemes a modtámogatásra várni, mert Gardiner szerint itt nem volt olyan egyszerű, hogy az előző részekből csak ki-ctrl+c, ctrl+v-zik az egészet. Ehelyett sok erőforrást kellett erre szánniuk az architektúra miatt, de érdemes lesz résen lenni.

Talán megvalósul, mire a Starfield, a csapat következő játéka megjelenik…

Forrás: DualShockers, PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu