BREAKING! A Halo Infinite megjelenése elhalasztva, nem is kicsit!

„Ma azt a nagyon nehéz döntést hoztuk, hogy a Halo Infinite megjelenése átkerül 2021-re, hogy biztosak legyünk benne, hogy a Halo élmény megfelelő legyen.” – olvasható a Halo csapatának hivatalos tweetjében, amelyet maga Chris Lee, a stúdió vezetője írt.

A 343 Industries fejlesztőcsapata sokféle indokot felsorolt, amiért erre az egyébként valóban nehéz döntésre jutottak. Alapvetően „fejlesztői kihívásokat” emlegettek, amelyek egyik oka az idén, tavasszal bekövetkező COVID-19-hez kötődő járványhelyzet, „amely mindannyiunkat érintett”. A posztban Chris Lee, a 343 Studios cég vezetője és a fejlesztés direktora azt is megemlítette, hogy a 343 Industries csapata nagyon kemény munkát végzett, hogy a „kihívások ellenére” egy remek játékot készítsenek és „áthidalják e fejlesztői kihívásokat”.

„Ugyanakkor nem fenntartható a csapatunk egészsége vagy a játék sikere tekintetében, hogy az még idén, az év végén megjelenjen.”

Lee még hozzátette, hogy tisztában van vele, hogy ez csalódást okoz majd sokak számára és „mindannyian osztják ezt az érzést. Kiemelte, hogy a közösség „lelkesedése és támogatása egyszerre volt elképesztő és inspiráló is.”

„Mi sem akartunk semmit sem jobban, mint hogy a közösséggel együtt játszhassunk az ünnepek alatt.”

Végül hozzátette, hogy ezt az extra időt azzal töltik majd, hogy a szükséges és kritikus munkát befejezzék, hogy a „valaha elkészült legambiciózusabb Halo játék elkészülhessen”, olyan minőségben, amilyet a rajongók elvárnak.

Ez a Halo Infinite megjelenése kapcsán történt bejelentés most azért is nagyon kemény, mert most jelentette be azt is a Microsoft, hogy idén, november jelenik meg az Xbox Series X. (Erről rövidesen szintén leközlünk egy hírt.) Magyarán: a legerősebb ütőkártyája, a legjobban várt nex-gen Xbox konzol-exkluzív címe NÉLKÜL kerül piacra novemberben a Microsoft következő generációs konzolja!

Forrás: hivatalos Halo tweet

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu