BREAKING: Megvan mikor jön az Xbox Series X!

A Microsoft nagyágyúja, az Xbox Series X novemberben érkezik, négy generációnyi játékkal, melyek együtt több ezer játékból álló katalógust alkotnak majd.

 

…Na ja, csak nem jön a Halo Infinite.

Igen, a Halo-t elhalasztották, viszont ez nem akadályozza meg az MS-t abban, hogy novemberben piacra dobja a következő dobozt.

Lássuk, mit ígér a hivatalos sajtóanyag:

 

A gép novemberben érkezik négy generáció több ezer játékával.

„Ma bejelentettük, hogy a Halo megjelenési ideje változott. Víziónk az Xbox-nál és a 343 Industries-nál mindig is az volt, hogy elhozzuk nektek, rajongóknak a legambíciózusabb Halo játékot, miközben a csapat egészségére is ügyelünk. Azért, hogy ez utóbbi is megvalósulhasson, több időre lesz szükségünk a játék befejezéséhez. A Halo Infinite így 2021-ben érkezik.

Persze bőven lesz mivel lefoglalnunk titeket, amíg a Chief megérkezik: több ezer játék közül választhattok majd, négy generáció felhozatalából mikor az Xbox Series X elstartol világszerte most novemberben, legalább 100 Xbox Series X-re optimalizált címmel, melyeket arra terveztünk, hogy a maximumot kihozzák eddigi legerősebb konzolunkból. És ez csak az a szám, amelyet az idei évre tervezünk! Vadiúj fícsörökkel felvértezve, mint például a hardveresen vezérelt Direct X raytracing, 120 FPS-ig terjedő képsebesség, sokkal rövidebb töltésidők, s Gyors Folytatás, Quick Resume egyszerre több játékban. A játék jobban néz ki, jobbnak érződik, nem számít mely játékokat választod az első napon.

Csak erre az évre 50 olyan új játék van, melyek már Xbox Series X-re optimalizálva jelennek majd meg. Ezek között akkora címekkel, mint az Assassin’s Creed Valhalla, a Dirt 5, a Gears Tactics, a Yakuza: Like a Dragon és a Watch Dogs: Legion. A Smart Delivery kisegít, ha úgy érzed: elég a játékokat egyszer megvenned bármelyik konzolra, s játszhatod is őket a kedvenc gépeden, a lehető legjobb minőségben.

Az új játékok, melyeket az Xbox Series X-hez fejlesztünk Xbox Game Pass támogatást is kapnak, ezek között pedig ott a The Medium, a Scorn, a Tetris Effect: Connected és még sok más.

Több mint 40 népszerű újraoptimalizált játék, melyek azért születtek újjá, hogy az Xbox Series X teljes erejét megmutassák, ilyenek a például a Destiny 2, a Forza Horizon 4, a Gears 5, az Ori and the Will of the Wisps vagy a Madden NFL 21, na és persze még sok más.

 

Nagyszerű játékok megosztott könyvtára az Xbox Game Pass-nek hála

Több száz fejlesztő dolgozik azért, hogy új játékokat alkossanak az Xbox Series X-re, ezek a játékok fokozni fogják az élethűséget, a sebességet és a beleélést: ezen játékok felfedezésére pedig a legjobb mód az Xbox Game Pass lesz. A Game Pass PC-n és konzolokon is elhozza a letisztult könyvtár-jelleget, a folyamatosan frissülő katalógusba az Xbox Game Studios játékai azonnal bekerülnek, amint megjelennek, mindezt egy alacsony havidíjért cserébe. Szeptember 15.-ével kezdve az Xbox Game Pass Ultimate felhasználói több mint 100 erre optimalizált játékkal játszhatnak majd Android telefonjaikon és tabletjeiken, egyenesen a felhőből, így elvihetik majd magukkal a konzolos játék élményét bárhová is mennek. Az olyan megszokott dolgok, melyek mára összefonódtak az Xbox nevével, mint például a barátlista, az achievementek, kontroller-beállítások és mentett játékok mind velünk tartanak, ha mobilon is játszunk.

 

Játssz több ezer játékkal négy generáción át

Az, hogy négy Xbox generáció játékait átnyújtsuk játékosainknak az egyik fő szempont volt számunkra, mikor meghatároztuk, hogy mit jelent a következő generáció. Ez az elköteleződés azt jelenti, hogy hozzáférésed lesz több ezernyi címhez, négy generációnyi tartalomhoz. – Xbox Classic-tól az Xbox 360-ig, vagy természetesen az Xbox One-ig.

Visszafelé kompatibilitáson ügyködő csapatunk új, innovatív módszereken dolgozik, melyekkel kilőhetjük ezen címeket egy olyan színvonal felé, amely létrehozásukkor még elképzelhetetlen volt. Ezek az optimalizációs beállítások tették lehetővé a 4K felbontást, s a HDR alkalmazását olyan címeknél, melyek évekkel a HDR-effekt megjelenése előtt születtek. Ezek mellett anizotropikus szűrést teszünk a textúrákra, hogy azok tűélések legyenek, s módszereket dolgozunk ki arra nézve, hogy fokozzuk vagy egyenesen megduplázzuk bizonyos címek képsebességét.

 

Tök mindegy, hogy évek óta nyomod, vagy csak a közelmúltban fogtál kontrollert, nem győzzük kivárni, hogy te is lásd, hogy miben rejlik a következő generáció első lépése az Xbox Series X-el, idén novemberben.

 

Ti mit gondoltok erről? Szerintetek is a visszafelé-kompatibilitás a jövő? Vagy jobban örültetek volna a Halo-nak?

Írjátok meg kommentben!

Forrás: news.xbox.com

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu