Gyakori lesz a „kamu 4K” a PlayStation 5-ön?

A papíron az Xbox Series X-hez képest gyengébb teljesítmény miatt lehetséges, hogy a fejlesztők nem fognak valódi 4K felbontást alkalmazni.

A VentureBeatnek író Jeff Grubb a Basement Radio Arcade podcast legújabb részén azt mondta, hogy a PlayStation 5 az AMD SmartShift technológiáját használva sem lesz egy szinten az Xbox Series X-szel. Ez ugyanis az erőt mozgatja a CPU és a GPU között, és ilyesmi miatt a fejlesztőknek eddig nem kellett aggódnia. Ezért pedig úgy látja, hogy a konzolgeneráció elején a Digital Foundry gyakran lesz kritikus a multiplatform címek PS5-ös verziójával kapcsolatban. Ezt idővel a fejlesztők megtanulják a Sony segítségével, de még nem tartanak ott. Ezért pedig a Madden, NBA 2K, Call of Duty-rajongók Grubb szerint csalódhatnak majd a Sony next-gen konzoljában.

AestheticGamer pedig a Twitteren véleményezte a helyzetet. Szerinte sokan félreértették a mondanivalóját. A Resident Evil: Village jól fog futni a megjelenéskor, és ezt sosem kérdőjelezte meg, de úgy látja, hogy fel kell készülni a PlayStation 5 magasabb árára az Xbox Series X-hez képest, ami így olcsóbb, és eközben erősebb lehet majd. Az általa továbbra is Resident Evil 8-nak titulált játékot használta példaként, de más fejlesztőktől hallotta, hogy a 4K felbontással a PlayStation 5 küszködik, ezért pedig „kamu 4K” (azaz felskálázás) lesz, és ilyesmivel szerinte az Xbox Series X-nek nem lesz problémája.

Ez pedig egy furcsa szituációt eredményezhet: egy erősebb konzol olcsóbb lesz a riválisánál, ami pedig nagyobb third-party, külsős támogatással (és megállapodásokkal) fog rendelkezni. És azért egy konzol számára fontos, hogy a fejlesztők és kiadók is megsegítsék, mert az exkluzív címek nem mindig vezetnek önmagukban nagy sikerhez.

Ezért pedig az Xbox Series X (ami november 6-án rajtolhat el…) és a PlayStation 5 (ami pedig 13-án vagy 20-án indulhat, szintén novemberben) eleinte szorosabb versenyt mutathat fel, mint a PlayStation 4/Xbox One duó tette.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu