Hitman III: részletek a játékmódokról; ritkul a második rész kínálata!

Az IO Interactive közölte, hogy milyen játékmódokra számíthatunk a Hitman reboot-trilógia utolsó felvonásában.

A dán stúdió (ami önmaga fogja majd kiadni a Hitman III-at!) oldalán láthatjuk, hogy milyen játékmódokat kap a 47-es ügynök. A kampánymódban (vagyis a sztori során) világ körüli útra indulunk a World of Assassination (A bérgyilkosság világa) trilógia befejezéseképp. A kopasz hősünk az eddigi legfontosabb szerződéseit kapja, és a világ meg fog változni.

Az Elusive Targets is visszatér: a tét nagy, az óra pedig ketyeg, és direkt nagy kihívást nyújtanak ezek a célpontok. A HUD (kezelőfelület) nem fog sok segítséget adni, az Instinctet (az Assassin’s Creedből ismerős ez – megnyomjuk a gombot, felvillan körülöttünk a terep) pedig nem lehet használni, és szépen ki kell tervelnünk, hogy miként iktassuk ki célpontunkat. Ennek formuláját a stúdió később közli majd, hogy miként változtatják meg.

Az Escalationban a szerződésünk minden egyes új szakaszában csavar vár ránk. Például nem tudunk álruhába bújni, több biztonsági kamera lesz, és bizony erre nem nagyon lehet felkészülni. Aki képes a kihívásokon túljutva végezni célpontjaival, nyer. A Contracts továbbra is a mi kreativitásunkon múlik. Válasszuk ki a célpontot, a kivégzés formáját, aztán csináljuk meg, hogy megoszthassuk a szerződésünket másokkal. Ranglétra (leaderboard) is lesz, és erős keresési eszköztárunk lesz, hogy a nekünk megfelelő szerződést megtaláljuk, ha a kiemelt (featured) szerződések nem jönnének be.

A Sniper Assassin módban a cél az, hogy a célpontjainkat úgy öljük meg, hogy eközben az őrök figyelmét nem keltsük fel. Ezalatt, ha a kihívásokat is teljesítjük, sokszorozót kap a pontszámunk. A Hitman III-ban ez kizárólag egyjátékos lesz. A játék megjelenése előtt a Hitman 2 co-op (Sniper Assassin) szervereit az IO Interactive le fogja lőni, és ezzel kapcsolatban is lesznek hírek, így aki később szeretné a mód trófeáit/achievementjeit megszerezni, valamilyen módon továbbra is lehetősége lesz rá.

A Ghost mód pedig az 1v1 multiplayer lesz. Sajnos a Hitman 2 itt is meg lesz vágva: augusztus 31-ln a Ghost Mode szervereit is lelövi az IO Interactive, hogy a harmadik részre koncentráljon. Sokat tanult a dán stúdió ebből az utóbbi két év során, és megköszönik a játékosoknak, hogy ennyi időt töltöttek el ezzel a játékmóddal. A Phantom Suit a Hitman III-ban is megnyitható lesz.

A Hitman III januárban fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Series X-re, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, és Google Stadiára.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu