Control: miért lesz többnyire fizetős a next-gen frissítés? A kiadó válaszol

A 505 Games elmagyarázta, hogy a Control: Ultimate Edition miért is kivételezett.

A Control: Ultimate Edition pont az lesz, aminek gondoltuk – az alapjáték mellett az összes DLC-t is magába foglalja majd ez a kiadás. De ezen felül egy extrával is érkezik: aki ezt a kiadást beszerzi, ingyenes frissítést kap a PlayStation 5-ös vagy Xbox Series X-es verzióra! Itt hozzátesszük, hogy csak az Ultimate Editionnel rendelkezőknek lesz a next-gen frissítés ingyenes!

Erre reagált a kiadó, a 505 Games, és mondjuk úgy, hogy echte PR-szöveg az egész, amit nyilatkoztak. Azt mondják, hogy hónapokon át gondolkodtak a lehetőségeiken, és nem volt egyik döntés meghozatala sem volt könnyű. Minden lehetőségben voltak „blokkoló tényezők”, amik miatt minimum egy játékoscsoport kimaradt volna eltérő okokból a next-gen frisstésből. Ezért nem tudnak mindenkinek ingyenes következő generációs frissítést kínálni, és nem lett volna szerintük fair, ha egy csoportot kihagytak volna a játékosok közül, és ők is jól tudják, hogy nem ezt szerettük volna hallani.

Itt lehetne mondani, hogy a Control, illetve mellé a Season Pass lényegében ugyanazt takarja, mint a Control: Ultimate Edition. Nos, erre a 505 Games válasza eléggé nevetséges – a kiadó szerint a Control: Ultimate Editionnel a teljes játékélményt tudják kínálni az új játékosoknak egy egyszerűen megtalálható termékben. És mi az ok amögött, hogy csak nekik jár ingyen a frissítés? „Sajnos nem áll módunkban a már meglevő Control-os játékosoknak frissítési útvonalat kínálni.”

Sovány vigasz az, hogy a Control visszamenőlegesen támogatott lesz a next-gen konzolokon, így a PlayStation 4-es, Xbox One-os verziót játszhatjuk majd a PlayStation 5-ön és az Xbox Series X-en, de ez egyértelműen nem azonos azzal a feljavított élménnyel, amin a Remedy éppen dolgozik.

Ez bizony lehúzás és kibabrálás a játékosokkal, akik mondjuk a Remedy Entertainment munkásságának a rajongói. Ha next-gen konzolon játszanák majd a jobb verziót, akkor fizethetnek megint a játékért – a Control: Ultimate Edition augusztus 27-én jön PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Steamre (Microsoft Store/Epic Games Store: szeptember 10), míg a PlayStation 5 és az Xbox Series X később (novemberben?) kapja meg. (Lemezes kiadás jövőre.)

Forrás: VG247

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu