Nyitócím lesz a PlayStation 5-ös Demon’s Souls remake?

Lehet, hogy a Sony új konzolja egy erősebb címmel bővítheti a nyitócímeinek kínálatát, ha igaz a pletyka.

A Demon’s Souls remake jelenleg nem rendelkezik megjelenési dátummal, de megvan annak a valószínűsége, hogy a PlayStation 5 nyitócímei közé be fog férkőzni. A Kinda Funny-nak dolgozó (ex-Game Informeres) Imran Khan szerint a Bluepoint Games, a FromSoftware játékának felújító csapata mindig is úgy tervezett, hogy a PS5 rajtánál ott legyen az ő munkásságuk is, és ezt csak egyetlen dolog tudná megakadályozni: a koronavírus-világjárvány okozta nehéz helyzet, amiből adódóan talán nekik is otthonról kell (kellett?) dolgozniuk. Már a dél-koreai korhatár-besoroló bizottság is értékelte a Demon’s Souls remake-et, így lehet igazság abban, amit Imran Khan állít.

Még júniusban, a bejelentés után nem sokkal ezt írtuk a Demon’s Souls remake-jéről: „A Bluepoint Games ezúttal sincsen egyedül. Ahogy a Shadow of the Colossus PlayStation 4-es remake-jénél, úgy itt is a Sony Interactive Entertainment Japan Studio segít a remaster/remake műfaj királyainak. A Demon’s Souls remake a SIE hivatalos közleménye szerint a nulláról alkották újra, de persze fejlettebb formában, így a történetet és a könyörtelen harcokat eddig nem látott teljesítménnyel és grafikai minőségben élhetjük át. (És ezen még egy PC-s PS3-emulátor sem nagyon tudna mit javítani, hacsak nincs egy atomerőmű az asztalunkon.)

A PlayStation Blogon itt is egy kicsi pluszt hozzátettek a jellemzéshez. Gyönyörű árnyékeffektek, sugárkövetés, és két grafikai mód vár ránk. A PlayStation 4 Pro hagyatéka tehát jön a PlayStation 5-re: választhatunk a teljesítmény és a grafika között, így aki nagyobb frame rate-et szeretne, megteheti, hogy feláldozza a grafikát a stabil, magas frame rate-ért, de akár fordítva is dönthetünk – korlátozhatjuk a frame rate-et, hogy cserébe elképesztően jónak ígérkező látványt kapjunk 4K-ban.”

Bízzunk benne, hogy tényleg a PlayStation 5 rajtjakor (november 13? november 20?) ott lesz a remake/remasterkirály Bluepoint Games Demon’s Souls remake-je is.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu