FILMKRITIKA – „Ez mégis most mi volt?!” – dörömbölt a fejemben a kérdés, miközben Christopher Nolan oly sokat várt filozofikus sci-fi akciófilmjének sajtóvetítéséről zúgó fejjel kifelé jöttem. Persze, értettem az alapsztorit, általában véve a karakterek motivációit, a fordulatokat, a csattanókat, meg úgy összességében a sci-fi koncepciót. Viszont a történet nyilvánvalóan egyetlen, hatalmas mindfuck. Christopher Nolan agymenés szteroidokon.

Valahogy ironikus, hogy pont a pandémia korszakában jött ki ez a film a mozikba és egyben annyira kötődik is a COVID-19 miatti mozibezárások utáni első nyitásokhoz. Elvégre a COVID-19 is valahogy egy hátborzongató „sci-fi”: az, ahogy ennyien válnak áldozatává, miközben a tényleges halálesetek okait nem igazán látjuk át, ahogy kényszerűen otthon kell maradnunk, globálisan munkahelyek vesznek el, korábban hatalmas cégek, vállalkozások mennek tönkre, bizonyos tekintetben az egész világ megváltozott. És nem értünk sok mindent a valós életünket befolyásoló járványból sem, sokan egyfajta „kamunak”, megvalósult összeesküvés-elméletnek hiszik. Persze, a Tenet még ennél is szürreálisabb történetet mesél el, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni a párhuzamokat.

„Nem kell értened, inkább „érezd”! Érted?

Az idő megfordítása, visszatekerése és a mindezzel való halálos „játék” a Tenet egyik főmotívuma, ahol hősünk a névtelen „Főszereplő” (John David Washington) egy speciális ügynökségnek dolgozva különleges, időmanipulátor bűnözőket próbál leleplezni és elintézni. Ez a Tenet alapsztorija, azonban erre egy oly mértékben kusza, a szó – inkább – jó értelmében véve nyakatekert, mindfuck fordulatokkal, és sci-fi elemekkel megfejelt történeti réteg épül, hogy feketeöves Nolan-rajongó legyen a talpán, aki legalább az események negyedére azt meri mondani, hogy biztosan érti. Ha létezik olyan film, amelyet többször kell megnézni, amíg legalább valamennyire összeáll a nézőben egyfajta értelmezés, akkor a Tenet pontosan ilyen.  Ahogy a Főszereplő (igen, csak így, nagybetűvel) oktatója is ezt mondja hősünknek: „Ne is próbálja megérteni, inkább érezze”!

A Tenet sok tekintetben hasonlít Nolan másik nagy klasszikusára, az Eredetre, hiszen itt is James Bond-szerű, elegáns szuperügynökök gabalyodnak egy teljesen szürreális sci-fi mesébe – van egy olyan elmélet egyébként, amely szerint a két film egy univerzumban játszódik. Az egyik legalapvetőbb különbség a két film főszereplői között van: míg az Eredetben látható Leonardo Di Caprio által alakított figura egy nevesített, jól kidolgozott karakter, aki nagyjából mindennel képben van, addig a John David Washington által megszemélyesített „Főszereplőnek” még neve sincs, azt sem tudjuk kicsoda, honnan jön és míg eleinte sejtjük, hogy ő maga mennyire (nem) érti a körülötte zajló eseményeket, később ez egyre kuszább lesz. Ez talán a film egyik jelentősebb hibája is: míg a Főszereplő tulajdonképpen egyfajta „avatar” (mint a videojátékokban), aki eleinte kézen fogva vezeti a nézőt, sőt, bizonyos tekintetben az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket, addig a történet egy bizonyos szakaszában elengedi a néző kezét és ezáltal az egyébként is maximálisan kusza történet végképp kaotikussá válik a néző számára.

A szürrealizmus, mint művészi eszköz

A káosz, a szürreális, sokszor felfoghatatlan történet nem feltétlen elvetendő megoldás, hiszen olyan francia avant-garde rendezők is alkalmazták kaland és bűnügyi filmekben, mint például Alan-Robe Grillet (A szép fogolynő). Valahol ide sorolható Nolan zseniális Mementója is, amely egyszerre klasszikus film noir és visszafelé elmesélt, a szó jó értelmében vett, abszurd mese. Ebben az esetben azonban inkább egy populáris, James Bond-szerű filmmel van dolgunk, grandiózus akciójelenetekkel, bombasztikus látvánnyal és hangeffektekkel (főleg IMAX moziban) ahol az egyszerűbb kikapcsolódásra vágyó néző számára nem minden tekintetben pozitív élmény egy ennyire szándékosan kusza, abszurd sci-fi elemekből építkező történet.

Ugyanakkor, a másik típusú, a művészfilmek iránt fogékonyabb néző számára is zavaró, hogy a főbb karakterek alapvetően lecsupaszított, faék egyszerűségű figurák, akik inkább a történet „kellékei”, mint saját jellemrajzzal felruházott szereplői. Ez sokkal inkább a forgatókönyv, mint a színészek hibája, bár az tényleg érezhető volt az egyébként valóban tehetséges Robert Pattinson színészi játékán, hogy saját bevallása szerint sem értette a történet nagy részét.

A legnagyobb probléma azonban mégis az, hogy részben a történet maximálisan túltolt komplexitása, részben a szereplők karikírozott mivolta miatt sem tudunk valahogy kellőképpen izgulni a főszereplőkért. Talán az egyetlen karakter, aki tényleg jól kidolgozott és maximálisan aggódunk sorsáért, az Elizabeth Debicki által alakított Katrine (akibe a Főszereplő fülig beleszeret), de ehhez a színésznőnek is akkorát kellett alakítania a filmvásznon, hogy gyakorlatilag borítékolható neki a legjobb női alakítás díja a következő Oscar-rendezvényen.

Tömény, masszív Nolan

Christopher Nolan művészi önmegvalósítása ebben a filmben a csúcsra van járatva, ez egyértelmű. Hogy erre a „kemény mag” rajongókon kívül ki, mennyire vevő, az érdekes kérdés… Aki egy konvencionális akciófilmre számít, az messziről kerülje el ezt a filmet, de aki finoman kidolgozott karakterekre, jellemfejlődésekre, pszichológiai drámára vágyik, az is csalatkozni fog benne. A Tenet egy ízig-vérig szerzői film, olyan alkotás, amilyet Nolan mindig is készíteni szeretett volna, olyan kötöttségek nélkül, mint például a DC univerzumé a Batman filmjeinél. Nagy kérdés, hogy ki mennyire akar vele végigmenni ezen a 150 percig tartó úton…

-BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!