Cyberpunk 2077: marad a novemberi megjelenés

„Még mindig év végén tervezzük megjelentetni a játékot.” – állítja a CD Projekt RED, a stúdió nem lát újabb csúszást a Cyberpunk 2077 kapcsán.

 

Ahogy lassan megközelítjük az időpontot, ami a második Cyberpunk 2077 megjelnési dátum lett volna, a lengyel stúdió, a CD Projekt RED ismét megerősít minden kétkedőt, hogy a játék igenis érkezik az év utolsó negyedében. Azoknak, akik esetleg nem emlékeznek rá elmondjuk, hogy a Cyberpunk 2077 eredetileg 2020. áprilisában jelent volna meg, aztán elhalasztották idén szeptemberre. Később pedig újabb változás ütött a tervekbe, amikor is november lett az új dátum.

Most pedig a CD Projekt RED kiadott egy új vállalati jelentést, ahol is áttekintik a 2020. első felében történteket, s az év második felére tervezetteket. Most pedig azok akik a játékot készítik tisztázták, hogy játékuk, a várva-várt Cyberpunk 2077 jönni fog az év utolsó negyedében: „A Cyberpunk 2077 megjelenése és marketing kampányának utolsó hajrája is az év utolsó negyedére várható.

 

 

Míg a vállalat megjegyzi, hogy bevételeit valószínűleg érinteni fogja a Cyberpunk 2077 promóciója, s a felkészülés a premierre, végső soron ezek az események „valószínűsíthetően pozitívan fognak lecsapódni a cég ebben az időszakban vett bevételeit, profitját és eladásait tekintve.” A gamingen túl a vállalat jelentése kitér arra is, hogy a CD Projekt RED bevételei 70%-al nőttek 2019. év elejéhez képest, s ami a legfontosabb: összbevétele szinte megtriplázódott az utóbbi időszakban.

Jó hír, hogy a csapat nem tervez újabb csúszást a játékkal, ami, ha minden a terv szerint megy még idén november 19.-én hódító útjára indul. A stúdió a közelmúltban feltámadt pletykát is megcáfolta, mely szerint a game egy HDD-gyilkos, brutális 200 GB-ot foglalna majd. Mindezek mellett pedig bemutatták azt is, hogy a játék hogyan fest majd az Nvidia új 3000-es szériáján.

 

 

Ha viszont meg akarjátok ismerni a Cyberpunk 2077 világát, Night City-t, akkor olvassátok el előzetesünket a játékról s annak fő helyszínéről!

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu