System Shock remake: belépő a kibertérbe [VIDEO]

Fejlesztői naplót kapott a System Shock felújítása.

A Cyberspace játékmenet erősen arra hasonlít, amit anno az Amigán a Stardust játékokban láthattunk. És annak az IP-nek a fejlesztői mostanában Housemarque néven futnak, és a következő játékukról épp a minap írtuk, hogy mikor jelenhet meg kizárólag PlayStation 5-re. Erre szokták mondani volt, hogy kicsi a világ. A fejlesztői napló címe pedig kifejezetten találó: The Art of Gore, azaz A véres erőszak művészete. A System Shock sem hagyhatja ki ezt – nem illene a stílushoz, ha nem lenne ránk leselkedő veszély a folyosók végén. Elég szépen bemutatta a Nightdive Studios, hogy a végtagok milyen szépen leszakadhatnak, így a sérülések szemmel láthatóan fájdalmasak lesznek. Egy remake-től ezt el is várhatjuk. Csak ne tolják túl a biciklit.

A System Shock remake-et a Nightdive Studios fejleszti, és az a csapat célja, hogy a lehető legközelebb maradjanak a klasszikus élményhez, így egy igazán bátor kombinációt akarnak megvalósítani: modernizálják a kinézetet, hogy egy AAA-játéknak érződjön a felújított System Shock, miközben az 1994-es alapokat sem hagyják el. Talán pont ezért húzták be a mikrofon mögé Terri Brosuist is, akiről elég annyit mondanunk, hogy ő SHODAN hangja. Ő az a bizonyos mesterséges intelligencia, ami elég szépen megkeseríti a játékosok életét mind a két játékban (és a System Shock 3-ban is ott lesz, de a Tencenttől, az új kiadótól nem hallottuk még, hogy mikorra is lesz az kész – eredetileg a Starbreeze lett volna, de ők anyagilag bajba jutottak).

A System Shock remake még csak megközelítőleges megjelenési dátummal sem rendelkezik, így fogalmunk sincs, hogy mikortól lesz elérhető, és addigra a PlayStation 4 és az Xbox One is erősen elavult lehet – holott a PC mellett erre a két konzolra jelentették be. Az érdekesség az, hogy egy alpha demót eközben megtalálhatunk a Steamen és a GOG-on. Egyszer csak kész lesz.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu