Necromunda: Underhive Wars – Interjú a Warhammer 40K világából

Hogyan találkozik a bandák alvilága és a stratégia ebben a különös Warhammer 40K-játékban, a Necromunda: Underhive Wars-ban?

 

 

Több mint három és fél évvel a játék bejelentése után itt vagyunk, és a Necromunda: Underhive Wars megjelent PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A játék az asztali társasjátékon alapul, s a legendás Warhammer 40K univerzumba visz.

Érdekesség, hogy a játék fejlesztőcsapata korábban a Mordheim: City of the Damned-en dolgozott, egy másik körökre osztott stratégiai játékon, csak akkor a sima Warhammer fantasy univerzumba volt ágyazva a játék.

Közvetlenül a megjelenés előtt készült egy interjú a játékot készítő Rogue Factor csapatával, melynek során a WCCFTech munkatársai azt próbálták kideríteni, hogy a fejlesztők milyen változtatásokat eszközöltek az elődhöz képest a Necromunda: Underhive Wars-ban. Emellett belehallgathatunk a játék zenéjébe, melyet ugyanaz a Stéphane Primeau szerzett a Laced Records-tól, aki a Mordheim: City of Damned soundtrackjáért is felelt. A zenét külön megvásárolhatjátok majd a streaming szolgáltatóknál, vagy akár a Steam felületén.

 

 

Most pedig az interjú:

 

Így a Mordheim-től lépve a Necromunda projektjébe, pontosan mi volt az, amit át tudtatok hozni abból a munkából, és mi volt az, amelyen változtatnotok kellett?

 

  • Csapatunk hasonló megközelítést alkalmazott ennél a projektnél is, habár a Necromunda: Underhive Wars dizájnja és fejlesztési sarokkövei sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a használhatóságra és a játékos szabadságának fokozására, miközben a játék sokat nyert az új motornak (Unreal Engine 4), a nagyobb csapatnak és nagyobb projektméretnek köszönhetően is, a Rogue Factor tapasztalatáról már nem is beszélve, amelyet a csapat még a Mordheim: City of the Damned fejlesztéséből hozott.
  • A Necromunda: Underhive Wars természetesen marad körökre osztott játék, de ezúttal tényleg növelni akartuk az akció mennyiségét és a beleélést azáltal, hogy néhány fontos változtatást eszközölünk a formulán. Például körönként már nem játszható meg az összes karakterünk úgy, mint a Mordheim-ben. Ehelyett a harcban résztvevő harcosok közül választhatnak ki a játékosok egyet, aztán pedig ezek a kiválasztott karakterek jönnek sorban a kezdeményezés értéke alapján. Mikor minden banda (játékos vagy AI-irányította) kijátszotta egyik harcosát az előző körben, új kör veszi kezdetét, a bandák pedig egy új karaktert választanak minden résztvevő csapatból.
  • Mikor minden karaktert aktiváltak, új kör kezdődik, a körök menete pedig újraindul. Így tudjuk garantálni, hogy a játékosoknak sosem kell sokáig várniuk, míg megjátszhatnak egy másik karaktert is, s ezáltal jobban tudnak reagálni arra, amit ellenfeleik csinálnak, ezzel is ráerősítve a játék taktikai fókuszára. Emellett csökkentettük a harctérre vihető harcosok maximális számát 5-re (ezt nevezzük aktív csapatnak), habár 4 banda lehet egyszerre jelen egy bizonyos harcban (ezzel értelemszerűen 20-ra nő a harcban résztvevők maximum száma, ami viszont már ismét megegyezik a Mordheim-ben látottakkal). Mindenesetre ezek a változtatások biztosítani fogják a kevesebb várakozási időt, s több játékot minden résztvevő számára.
  • A küldetések is rövidebbek lesznek mint a Mordheim-ben, mert azt akartuk, hogy a jellemző Underhive Wars összecsapások több harcból álljanak, rövid banda menedzsmenttel és fejlesztéssel megszakítva, egyetlen hosszú és nyúlós misszió helyett, mely csak rabolná időnket… Átdolgoztuk azt is, ahogyan a csapatmozgás illetve az akciópontok kezelve vannak, mindkettő sokkal könnyebben kezelhető és felhasználóbarátabb, anélkül hogy elvenné a mélységet vagy komplexitást, amit játékosaink elvárnak. Ez igaz a testreszabhatóságra is s a harcosok menedzselésére, sok más mellett… de ez csak néhány példa!

 

Mennyire áll közel a Necromunda: Underhive Wars az asztali társashoz, s min kellett változtatni ahhoz, hogy működjön videójátékként is?

 

  • Tényleg eszközölnünk kellett néhány változtatást ahhoz, hogy ez az első digitális verzió is működjön, s újszerű legyen – nagyon sok ezek közül a Mordheim-el való tapasztalatunkból származott – de mindvégig szem előtt tartottuk a játék eredeti esszenciáját.
  • A fejlesztés során szerencsések voltunk, hogy igen közeli és folyamatos kapcsolatban lehettünk partnereinkkel a Games Workshop-ból, akik rendkívül segítőkészek voltak játékunk temérdek mozgó elemének megtervezése során – besegítettek a játékdizájnba, a művészi irányvonal meghatározásában, a világ történetével kapcsolatos elemekkel szolgáltak s még sok másban rendelkezésünkre álltak. Miközben az ikonikus társasjáték rajongói nagyon sok mindent úgy találnak majd, ahogyan azt ismerték, azért az adaptáció egyes elemei teljesen újak lesznek. Ami maradt, az a brutális bandaháborútól szabdalt, függőlegesen felosztott vidék, mely egyszerre szolgál a történet hátteréül, s vizuális körítésül ahhoz, ami történik a bandák között.
  • Például kitaláltuk a harcosok karrierjét, ami tulajdonképpen a hagyományos RPG-k karakterosztályainak feleltethető meg, mindegyik saját képességekkel bír (aktívakkal, passzívakkal, s jellegzetes akciókkal), ahogy egyedi tulajdonságokkal is. Összesen 5 ilyen „osztály” van a játékban (plusz egy vezetői karrier, amelyet minden más karrier fölé helyezhetünk extraként), ezek biztosítják majd, hogy a játékosok azt sorozzák be, s olyan harcosokat építsenek, amilyeneket szeretnének, s akik több harctéri feladatot is el tudnak látni. Ahhoz hogy sikert arassunk, nem szabad csak egyéni harcosokban gondolkodni, de az egész bandára is gondolni kell, s arra, hogy az egységek hogyan egészítik majd ki egymást. Itt is fontos szerepet játszottak Games Workshop munkatársai abban, hogy helyesen meghatározzuk ezeket a karriereket, s hogy jelentőssé tegyük őket a digitális terepasztalunkon.

 

Átlagosan milyen hosszú lesz a kampány?

 

  • A Necromunda: Underhive Wars kirobbanó erejű sztorikampánya 15 küldetésből áll majd, s úgy 12-15 óráig tarthat amíg végigvisszük. A Necromunda veterán írója, Andy Chambers alámerít bennünket az Underhive legmélyebb poklába, ahogy 3 hírhedt banda (az Escher, az Orlock és a Goliath) mind kutatják és az irányításuk alatt akarják tudni az egyik nagyhatalmú ősi, elfeledett ereklyét.
  • A játék sztorikampánya több mint egy óra szinkronizált átvezetővel bír, mely egyfajta tutorialként is szolgál. Itt megtanulják a játékosok mindazt, amire szükségük lehet az underhive túléléséhez! Ez pedig még mind nem minden – a Necromunda: Underhive Wars másik single player móddal is bír, mégpedig az Operations-el. Ez pedig közel kiapadhatatlan újrajátszhatóságot biztosít, hiszen a játékosok létrehozhatják saját bandáikat, s egyre nehezebb (s nagyobb jutalmakkal kecsegtető) küldetéscsomagokat teljesíthetnek, akár 6-10 küldetést is teljesítve játékonként. Itt a különböző erőforrások birtoklása lesz a cél.
  • A bandák,, melyek az Operations játékmódban születnek utána átvihetőek multiplayerbe, s fordítva…!

 

[. . .]

És mit gondoltok az új generációs konzolokról? Mi a legérdekesebb bennük számotokra hardverileg és szoftveresen?

 

  • Anélkül hogy konkrétabbat mondanánk, bátran kijelenthető, hogy ez a generációs ugrás (gépek és szoftveres oldal tekintetében is) óriási hatással lesz a fejlesztőkre és a gamerekre is az elkövetkező években… […]

 

Tervezitek a játék feljavítását majd next-gen gépekre? Ha igen, akkor hogyan?

 

  • Ezt majd meglátjuk, egyelőre az egész csapat a megjelenés körüli izgalmakkal van elfoglalva… […]

 

A játék a mai naptól elérhető világszerte PC-n, (Steam-en keresztül), Xbox One-on és PlayStation 4-en.

 

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu