Mire készül a Konami a Zone of the Enders-szel?

Szerzői jogi regisztráció Japánban és Európában is. Érdekes az időzítés…

Érdekesség még, hogy Európában kétszer is levédette a Zone of the Enders nevet a Konami szeptember harmadikán. Ennek bizonyítéka ez és ez a link az európai szabadalmi, szellemi tulajdonnal foglalkozó hivatalnál. Japánban is két regisztrációt ejtett meg a mostanában főleg a pachinko készülékekkel és a Pro Evolution Soccer (vagy mostanában eFootball PES) játékokkal foglalkozó cég. a Z.O.E-st itt, a Zone of the Enders-félét pedig itt láthatjuk. Ezeket augusztus 24-én védette le a Konami, a publikálás pedig szeptember 8-án történt.

A legutóbbi játék a Zone of the Enders sorozatban amúgy a Zone of the Enders: The 2nd Runner – MARS volt. Ez a mechás játék 2018 szeptemberében jelent meg PlayStation 4-re (VR-támogatással!) és PC-re, és a 2003-as második résznek remasterelt változatáról beszélhetünk. Az eredeti (és az első felvonás is) PlayStation 2-n jött ki, a konzol életének első felében. Egy bizonyos Hideo Kojima is érintett volt benne: ő volt mind a két ZoE producere. Volt egy Game Boy Advance-re megjelent mellékszál is (Zone of the Enders: The Fist of Mars néven), aztán 2012-ben a két PS2-es részből jött egy HD verzió (Zone of the Enders HD Collection), ami a PlayStation 3 mellett Xbox 360-ra is megjelent.

Érdemes lesz a Tokyo Game Show-ra (vagy legalábbis annak közvetítésére, a koronavírusnak köszönhetően…) figyelni, ugyanis az adás része lesz egy bizonyos Konami Info Show is. Ez magyar idő szerint szeptember 26-án lesz 13:00 és 13:50 között. Itt a japán kiadó új híreket fog közölni, és nem tartjuk kizártnak, hogy a szerzői jogi regisztrációk miatt a Zone of the Enders miatt lesz valamilyen bejelentés is.

Aztán majd szépen csalódunk egy hatalmasat, amikor csinálnak ebből is egy pachinko gépet, amit kiadnak Európában is. A Konamit ismerve ez abszolút nem lenne számunkra meglepő húzás…

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu