Crysis Remastered: videón a konzolos ray tracing! [VIDEO]

A Microsoft konzolján működésben is láthatjuk a sugárkövetést, amit bizony a Crytek megvalósított a kurrens-gen hardveren!

Még akkor is, ha szoftveres megoldásról van szó (erről korábban írtunk már, így ezúttal nem bonyolódunk a részletekbe – a PlayStation 5-ben és az Xbox Series X-ben hardveres ray tracing lesz), ez nagyon korrekt megoldás a Crytektől. Igaz, hogy csak az erősebb kurrens-gen masinákon megy ez, így akinek nincs PlayStation 4 Pro vagy Xbox One X a birtokában, konzolon kimarad a mostanában divatosnak tűnő grafikai megoldásokból. Szinte minden tükröződik, de azért vannak korlátok – mindössze 540p felbontáson, és vannak dolgok, amik nem kaptak tükröződést (például a karaktermodellek…). Ez is több a semminél, mert amikor az Xbox One X és a PlayStation 4 Pro megjelent, abszolút nem a sugárkövetés volt a céljuk…

A teljesítményről is említsünk néhány szót. Ha bekapcsoljuk a sugárkövetéses módot, az Xbox One X 1080p felbontáson futtatja az eredetileg 2007 végén PC-re megjelent Crysis újrakiadását, és ezt 30 FPS frame rate-tel teszi. A PlayStation 4 Pro ennél valamivel alacsonyabb felbontáson teszi (a DigitalFoundry nem tisztázta…), de szintén 30 FPS-en fut a Crysis Remastered. A felbontás dinamikus, de a Microsoft konzolján többnyire 1080p közelében marad minden.

„A Crysisban egy egyszerűnek tűnő kimenekítő küldetésnek indul az egész, de hirtelen letarolja egy földönkívüli faj az észak-koreaiak szigetét, mi pedig a nanoruhánkkal felvértezve lopakodhatunk, megnövelhetjük az erőnket, esetleg gyorsan mozoghatunk, hogy jól fenékbe rúgjuk azokat, akik fegyvert ragadnak ellenünk ebben a folyamatosan változó környezetben (leszámítva a játék végét, mert a földönkívüli rész valamelyest fáradtnak érződött már 2007 végén is),” írtuk anno a bejelentéskor.

A Crysis Remastered a Nintendo Switch-en már megjelent (július 23-án). A PlayStation 4, Xbox One, PC páros szeptember 18-án fogja megkapni a Crytek felújítását. Azért tényleg nagyon trendi lett a ray tracing, de azért olyan sokan nem nagyon álltak rá még a témára.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu