Prince of Persia: The Sands of Time remake: PlayStation 4-re igen, Nintendo Switch-re nem?

A Ubisoft Forwardon számíthatunk a perzsa herceg visszatérésére.

Daniel Ahmad, a Niko Partners senior elemzője szerint a Prince of Persia remake nem fog a Nintendo Switch-en megjelenni. Talán nem mond badarságot, ha Jason Schreier, a Bloomberg tudósítója a Triple Click podcaston azt mondta, hogy a Ubisoft már jó ideje tervezte a Ubisoft Forward második részét, ahol több játékot, köztük a néhány hete már kiszivárgott (és általunk is közölt) Prince of Persia felújítását is be fogják jelenteni. Ezt még a VGC is alátámasztotta, mégpedig „a saját Ubisoftos forrásaira” hivatkozva.

Ez tehát kapásból három eltérő személy/weboldal, ami igazolni véli a Prince of Persia remake létezését. Ehhez hozzá is vehetjük az Amazon Egyesült Királyságnak szánt változatán listázott játékot Xbox One-ra. Ezt azóta eltávolították, de a VGC erről is tájékoztatott mindenkit, mielőtt Jeff Bezos cége kapcsolt volna. A képernyőmentés többet mond.

Vagy nem, ugyanis a Prince of Persia Remake kifejezés igazán tág fogalomnak tekinthető. De mivel a Ubisoft nem éppen arról híres, hogy olyan nagy exkluzív címeket ad ki (nem is nagyon jut eszünkbe viszonylag új példa…), multiplatformnak tekinthetjük a felújítást, így a PlayStation 4, Xbox One páros biztosra vehető, és akkor a PC is nagy eséllyel megkapja (így pedig a szokásos Denuvoval megáldott UPlayes, Epic Game Store-os megjelenésre lehet számítani). De a ResetEra miatt biztosra vehetjük: ebből egy The Sands of Time remake lesz. Az eredeti 2003-ban jelent meg, a képek pedig az orosz UPlay-ről származnak…

A Prince of Persia: The Forgotten Sands már jó egy évtizede, hogy megjelent, és ez rebootként szolgált volna, mert a 2008-as Prince of Persia egyedibb cel shading ábrázolással rendelkezett, és játékmenetének központjában a puzzle-k megoldása szerepet a gyakori harcolás helyett. Azóta a francia kiadó betolta a For Honorban vendégszereplésként, aztán bejelentett egy VR-os menekülő szobás élményt, de azok abszolút nem egyenértékűek egy új AAA (vagy a Ubisoft új példáját látva AAAA) megjelenéssel. (Az AAAA mit jelent? 60 helyett 70 eurós, ~25 ezer forintos árat, DLC-ket, mikrotranzakciókat? Azaz ugyanazt, csak drágábban?)

Nos, várjuk a Ubisoft Forwardot, ami ma este kezdődik nyolc órakor egy felvezető műsorral.

Forrás: NintendoLife, PSU

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu