DFC Intelligence: a Sony lépéselőnyt kapott a PlayStation 5-tel a Microsoft manővere miatt

A játékipari piackutató cég szerint a Microsoft két next-gen konzolja miatt a Sony előnyt fog kapni a PlayStation 5-tel (amiből tény, hogy szintén két verzió lesz kapható).

Az Xbox Series S bejelentése után a DFC billentyűzetet ragadott, és szerintük a Microsoft legfőbb problémája ott rejlik, hogy a fogyasztók nem fognak a második legerősebb konzollal megelégedni még úgy sem, ha annak árazása megfelelően alacsony lesz. Szerintük az ár-érték arány is nehezen előrejelezhető, és mivel az Xbox Series X-et az eddigi legerősebb konzolként hirdeti a redmondi cég, furcsának tűnhet a laikusok számára, hogy hirtelen a közösbe dobtak egy „kiherélt”, olcsóbb kiadást.

A DFC szerint az Xbox Series S-es bejelentés eléggé megerősíti, hogy a Microsoft hosszú távú stratégiája digitális lesz, és ezzel a Sony PlayStation 5 lépéselőnyt nyerhet a hardveres eladások tekintetében. A cég hozzátette, hogy bármilyen hardver is jut el idén a boltok polcaira, az mind el fog fogyni (persze itt felmerülhet a „mibű?”, pontosabban a „kinek telik rá?” kérdés). A konzolokból készlethiány lesz, és a Microsoft talán több Xbox Series S-t tud gyártani, ami elméletileg az Xboxnak egy nagyobb kezdő felhasználótábort eredményezhet. Szerintük az Xbox brand erősen a digitális jövő felé van hangolva, hogy a klasszikus franchise-okat végül a Game Pass előfizetéses szolgáltatáson keresztül érhessék el a játékosok, vagy akár streamelhetik azokat (az xCloud segítségével). Ez hosszabb távon a DFC szerint sikeres lehet, de egy high-end konzol értékesítésében nem tűnik ideális elképzelésnek: az Xbox One modellek jelenleg is megfelelnek a Microsoft digitális stratégiájának…

De most nyugodtan mondhatjuk: a labda most a Sony térfelén van. Ők még nem jelentették be a PlayStation 5 árát és a megjelenési dátumot sem (mi azért november 13-ára, esetleg 20-ára gyanakszunk), és a DFC frissítette előrejelzését: szerintük a PS5 sokkal jobb eladásokkal startol majd mint az Xbox Series X…

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu