Immortals: Fenyx Rising: Fenyx még idén lecsap [VIDEO]

A Ubisoft annyira ráállt a Google Stadiára, hogy a streamelő szolgáltatás exkluzív demót is kapni fog…

A tegnapi Ubisoft Forward közvetítés során a francia kiadó bejelentette, hogy az Ubisoft Quebec játéka – ami idén nyárig még Gods & Monsters néven futott – még idén meg fog jelenni, viszonylag közel a next-gen konzolok megjelenéséhez. A hivatalos jellemzés szerint egy friss, ügyes elgondolással rendelkezik majd a nyílt világú akció-kalandjátékok között. A dinamikus akció és harcok között a görög mitológia által inspirált történet fog zajlani. Az istenek által ránk ruházott képességekkel a mitológiai lények közül többet is két vállra kell majd fektetnünk, de persze az alvilág sem fog kimaradni a kalandozásaink közül.

Fenyx kinézetét testre szabhatjuk, és a görög mitológia ihlette új felszereléseket és páncélzatot is találni fogunk a történet során. Ha anyagokat gyűjtünk a világból, erősebb tárgyakat kraftolhatunk a tuningolásért. Puzzle-kből sem lesz hiány, és a Ubisoft szerint a bossfightok során is nagyon stratégiázni kell (és ezekkel növelhetjük meg az erőnket, vagy a képességeinket fejleszthetjük). Hét eltérő egyedi régióval rendelkezik majd az Immortals: Fenyx Rising, és az ellenfeleink között megtalálhatjuk a Minotauruszt, a Medúzát, vagy a Küklopszot, a hatalmunkat pedig többek között Daidalosz (szárnyak), Akhilleusz (kard), vagy Odüsszeus (íj) biztosítja majd.

Ahogy azt majdhogynem minden Ubisoft-játék esetében megszokhattuk már, az Immortals: Fenyx Risingből is lesz Gold Edition, ami az alapjáték mellett a Season Passt, illetve egyéb „játékbeli tartalmat” is biztosít. Aki pedig előrendel – mindegy, hogy melyik verziót, és itt már számíthatunk egy gyűjtői kiadásra is, mert az is mindig megvalósul… -, A tűz és villám története című küldetést (A Tale of Fire and Lightning) is megkapja – ebben Heliosz és Phaethón történetéről lesz szó.

Az Immortals: Fenyx Rising december 3-án indul PlayStation 5-ön, Xbox Series-en, PC-n (UPlay, Epic Games Store – plusz Denuvo DRM), PlayStation 4-en, Xbox One-on, illetve Google Stadián. A megjelenés előtt lesz egy Stadia-exkluzív demó, és a PlayStation 4 > PlayStation 5, Xbox One > Xbox Series frissítés ingyenes lesz. Még mindig nagyon erősen The Legend of Zelda: Breath of the Wild „íze” van.

Forrás: Gematsu

Immortals-Fenyx-Rising_2020_09-10-20_033

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu