Az Nvidia: bejelentette a GeForce RTX 3070 pontos megjelenési dátumát

TECH HÍREK – A hardvergyártó multicég hivatalos fórumon keresztül közölte az új videókártyája boltokba kerülését.

Miközben az újgenerációs konzolokra várunk, az Nvidia sem tétlenkedik és az újgenerációs videókártyái már a megjelenés küszöbén állnak. Ahogy az mindig is a szokásos felállás: az aktuális PC-s videokártyapiac által nyújtott grafikai nyers erő és színvonal a konzolos előtt jár majd. A GeForce RTX 30 sorozatot nemrég jelentette be az Nvidia és mindenkit elkápráztattak a 8K és 60 fps vizuális kombinációjukkal.

AZ Nvidia a 3080-as és a 3090 árát és megjelenését már korábban bejelentette, azonban utóbbi információ a 3070-essel kapcsolatban még hiányozott. Az Nvidia most kicsit kurtán és furcsán jelentette most be a hivatalos fórumán keresztül, hogy az RTX 3070 hivatalos október 15-én kerül majd a boltokba.

A 3070-es egyébként bizonyos tekintetben kicsit arculcsapás a meglévő 2080-as tulajoknak, hiszen kevesebb pénzért jobb teljesítményt biztosít. Az NVIDIA szerint már az 500 €-s, azaz nagyjából 200 000 Ft-ért megvásárolható RTX 3070 is képes lesz túlszárnyalni a jelenlegi RTX 2080 Ti teljesítményét, ami egy 400 000 forintnál is drágább alkatrész. Az RTX 3080 duplázza az RTX 2080 teljesítményét, az RTX 3090 gyakorlatilag mindenre is használható lesz, ami a professzionális környezetet jelenti. Utóbbit SLI-be is lehet majd kötni, belegondolni is szörnyű, hogy mire lehet képes egy ilyen PC.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu