WRC 9 – Number nine, number nine

TESZT – A rali-világbajnokság sem állhat le a játékadaptációkkal a koronavírus-világjárvány ellenére sem, és most már a kilences felvonásnál tartunk, ami amúgy több is lehetne, mert a PS2-es Evolution Studios kvintett után újrakezdte a Milestone a számozást.

 

WRC 8.1.

 

 

Hajtűkanyar nélkül

 

Tavaly (akkor még ofisöl írásként, itt meg limbó révén végül mégsem) még kiemeltem, hogy mennyire is ostoba lépés volt a Kylotonntól (hiába mondják magukat KT Racingnek, nekem ez marad a név), hogy két héttel a WRC 8 megjelenése előtt léptek le Steamről az Epic Games Store-pénzért. Most kapásból ott jött ki a folytatás, úgyhogy ezt nem tudom negatívumként felhozni a kiadónak (ami amúgy átnevezte magát Bigben Interactive-ról Naconra). A folytatólagosság révén akár idézhetnék a nyolcas részben írtakról, mert a WRC 9 több aspektusban is arra építkezett, így akinek az előző rész megvolt, kb. tudja, hogy mire számíthat. Így ezúttal is megint az van, hogy a játék nem nagyon segít az elején azzal, ahogy hirtelen a pályára vág, és tessék, menjél szépen végig rajta, és akkor majd mi eldöntjük, hogy mennyire is vagy kezdő. (Hozzáteszem, hogy az F1-sorozat, és a MotoGP is ennyire elrugaszkodott a szófapilótáktól.)

Persze a kontinuitás szála megtörik (ahogy bennem a motiváció is pillanatok alatt) a kezelhetőségnél. Szerintem az idei WRC nem olyan jól kezelhető, mint tavaly. Valahogy nincs meg benne az egészséges középpont az angolna és a kőszikla között, azaz vagy túlzottan csúszkálunk, vagy alig bírunk elkanyarodni; a kettő között átmenet, mint olyan pedig nagyon nincs. Aki pedig régebbi autókkal próbálná meg, hogy mit tud, akkor készüljön fel a nyugtatószedésre, mert a kocsi alattunk elég szépen kitör, ha nem figyelünk oda. Ezzel pedig azt akarom kifejezni, amit tavaly már megtettem: a játékot meg kell tanulni. A kezelési modellt el kell sajátítani. Ebben pedig a WRC 9 – hiába kínálva a segítő funkciókat – nem fog segíteni.

Valahogy annak megvan a hangulata, ha mégis el tudjuk kapni a ritmust, mert akkor bizony átjön a feszült, adrenalinnal teli vezetés, ami szerintem nagyon jó. És ehhez a helyszínek is hozzájárulnak. Lesz aszfalt (Japán), szétázott murva és homok (Wales), illetve hó is (Svédország) – ha pedig belső nézetből játsszuk, akkor bizony ott figyel az a borzalom is, ahogy a szélvédőtörlőnk pont kanyar közben pucol. Erről jut eszembe az időjárás is, ami továbbra is dinamikus, ahogy a 8-ban is volt. Az esőt a Kylotonn bitagnul eltalálta, ilyesmit pedig eddig talán csak az első DiRT Rally, esetleg a Colin McRae Rally 2.0 tudott felmutatni. Részletes, de konzolon ezt nem tudja semmi sem jelenleg 60 FPS-sel futtatni. A PlayStation 5 és az Xbox Series X számára pedig ez elvárás lesz.

 

 

Hajtűkanyarral

 

A karriermódot nem részletezem, mert ugyanaz a felépítése van, mint tavaly, és megtehetném, hogy másolok, de nem teszem (pedig most a YouTube-os visszatéréssel foglalkoznék), úgyhogy inkább a hangokról beszélnék. Tavaly ez nem nagyon tetszett, de szerintem idén mintha a Kylotonn megemberelte volna magát valamelyest. A visszajátszásokat érdemes néha pont emiatt nézni. Nos, nem amiatt, mert ott szépen belepusziltunk a pálya szélén álló fába (talán azért, mert elnéztük a mitfahrerünk itinerjét, vagy mert megint egy picit lassú lenne), hanem a hangzás céljából. Osztálytól függően (Junior WRC, WRC 2, WRC) eltérően szólnak a kocsik, és a karrierünk során a legtöbbet ki is próbálhatjuk. Persze a JWRC-ben vagy a WRC 2-ben kell kezdenünk. Itt is csapatmenedzselés és menetrendkezelés a célunk, de tényleg nem fejteném ki (a folytatólagosság elvén persze benn maradt a sérültkocsis-éjszakaviharbanvezetős extrém körülményes kihívás is). Ha esetleg ehhez nincs kedvünk, akkor lehet csak simán szezont futni, így csak a leggyorsabb idő elérése lesz a cél sans csapatmenedzsment. A kezelés megtanulásához pedig javaslom a Test Areát, ahol hozzászokhatunk a kocsinkhoz. A multiplayer pedig legalább valamit javult: a Clubs révén kihívásokat hozhatunk létre más játékosoknak, ha a limitált ideig elérhető események nem fognának meg minket.

 

 

A 9 sem 8

 

Tavaly nem adtam nyolcast a WRC 8-ra, és idén sem teszem, mert szerintem a kezelhetőség miatt bukja azt, amivel jobb lehetett volna. Ha megmaradt volna a tavalyi felvonásban látott irányítás, akkor megadtam volna neki, de így mindössze egy hét és felest érdemel a WRC 9, amivel a Kylotonn már magabiztosan maga mögött tudhatja az első három WRC-s évük rögös útját. Konzolon én kivárnám a PlayStation 5-ös verziót, mert a frame rate abban biztosan stabilabb és magasabb lesz. Ennyit azért nem adnék ki a játékra. A multiplayert kicsit komolyabban vették, a karriermódot meghagyták olyan mélynek, mint tavaly, és autókból sincs hiány. Ha WRC 8 tetszett, ez sem fog csalódást okozni. Csak az irányítás, szóval az nem jön be. Pedig mekkora flash a sebességérzet ebben az epizódban, ami már megint első napi, sőt karrier DLC-vel rendelkezik… Úgyhogy a rali-rajongóknak nyugodtan ajánlom még a viszonylag alacsony értékelés ellenére is…

-V-

Sziasztok! Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patron adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Köszönjük a tesztkódot a Magnew Kft.-nek!

Pro:

+ Sebességérzet
+ Bővült a multiplayer
+ A karriermód továbbra is kidolgozott

Kontra:

– Még mindig nem a kezdőknek ajánlott
– Az irányítás szerintem romlott
– Konzolos frame rate


Kiadó: Nacon

Fejlesztő: Kylotonn

Stílus: rally-világbajnokság hivatalos játékadaptációja

Megjelenés: 2020. szeptember 3. (PlayStation 5, Xbox Series X-en pedig nyitócím lesz)

WRC 9

Játékmenet - 7.7
Grafika - 7.5
Fizika - 6
Zene/Audio - 7.5
Hangulat - 8.3

7.4

A kezelhetőség jobb is lehetett volna.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu