FILMKRITIKA – Mi a közös Pókember, Batman és az IT rémisztő bohócának színészeiben? Nos, mivel a Mindig az ördöggel című „southern gothic noir” kritikáját olvassátok, talán kitaláltátok, hogy ebben a Netflix filmben ezt az igazán nagyszerű színészgárdát sikerült összehozni. Mindezt úgy, hogy külön-külön, mindegyikőjüknek talán ez az egyik legjobb alakítása is.

Amennyiben egy olyan filmet keresel Netflixen, amely megpróbálja feldobni a hangulatod, illetve egy kis vidámságot hozni most, a pandémia, még durvábbnak ígérkező második hullámában, akkor… kerüld el ezt a Netflix alkotást, de messziről! Azonban, ha egy nagyon nyomasztó és durva, gótikus film noirra vágysz, amely egyszerre modern is (nem az azóta szintén már régi neo noir stílusban), és mégis, olyan egyszerre hátborzongató és elgondolkodtató üzenete van, amely megtekintése után is veled fog maradni, akkor ez a te mozid.

Az író a „mesélő”

Antonio Campos filmjének igazán egyedi vonása, hogy a történetet maga a 2011-es regény (mely alapján a forgatókönyv készült) írója: Donald Ray Pollock meséli a maga mély bariton, déli akcentusú hangján, amit még órákon keresztül szívesen hallgatnál. (Feltéve, ha eredeti nyelven nézed a filmet persze.) És ezúttal kell is a kommentár, mert annyira kusza, komplikált ez a rendkívül sötét hangulatú történet, amely az emberi gonoszság, bigott őrület, hiszékenység és sarlatánság legsötétebb bugyraiba enged bepillantást.

A 138 perces, a második világháború utáni több évtizedes korszakot bemutató film rengeteg karakter életét, sötét tetteit mutatja be. Ebben a komor történetben senki sem válik szimpatikussá (talán a Tom Holland által alakított legfontosabb főszereplőt leszámítva), inkább az a jellemző, hogy a film végére mindannyiójuktól viszolyogni fogsz. A film Willard Russel (az IT bohócát is alakító Bill Skarsgård alakítja) második világháborús veterán történetével kezdődik, akik poszttraumás stresszben szenved: képtelen megszabadulni attól a borzalmas élménytől, amikor egy elhagyatott harcmezőn azzal találkozott, hogy az egyik bajtársát a japánok elevenen keresztre feszítették és otthagyták megrohadni testét a döglegyeknek. Willard mindent megtesz azért, hogy szembeszálljon a démonaival és visszailleszkedjék a déli, erősen bigott társadalomba: ismét hívővé (sőt, a maga módján ő is bigottá) válik, szerelembe esik egy felszolgálólánnyal, megpróbál jó férj és jó apa lenni, de az őt érő tragédiák során nyilvánvalóvá válik, hogy ő csak veszíthet.

A sorozatgyilkos pár, a romlott pap, a korrupt zsaru és a bosszúszomjas fiú

Mindeközben, a Willard-szál mellett párhuzamosan futó cselekményben Carl Henderson (Jason Clarke) és felesége, Sandy (Riley Keough) egy autóval az utakat járják és fiatal férfiakat vesznek fel, hogy a meztelen Sandy-val pucér képeket készítsenek róluk, majd kegyetlenül megcsonkítsák őket – ugyanis ők sorozatgyilkosok.

Aztán ott van Sandy bátyja: Lee Bodecker (Sebastian Stan), a velejéig korrupt vidéki zsaru, aki politikai babérokra pályázik és ezért cserébe a legsötétebb bűnözőkkel is szövetséget köt.

Végül nagyjából a film közepén megjelenik Preston Teagardin (Robert Pattinson) a jóképű, ám szintén velejéig romlott tiszteletes és prédikátor is, akinek két célja van az életben: az egyik, hogy a bigott szövegelésével hülyére vegye az együgyű (vagy bizonyos esetekben csak annak tartott) helyi lakosságot, és jól megsarcolja őket ajándékokkal étel formájában, illetve, hogy az összes fiatal lánykát és nőt elszédítse (a kenetteljes és ostoba vallásos rizsáját is bevetve) és megdugja őket az erdőben. Nem ő az egyetlen bigott prédikátor egyébként a filmben: Roy Laferty (Harry Melling) viszont el is hiszi a sok vallásos süketelést, amit a híveinek lenyom a torkán.

Ennek a végletekig nihilista, kegyetlen, groteszk és szatirikus történetnek talán egyetlen pozitívnak és épelméjűnek tekinthető karaktere Arvin Russel (Tom Holland), Willard Russel fia, aki gyermekkori traumái miatt még mindig szenved, de mégis kénytelen a tettek mezejére lépni és megvédeni nővérét, Lenorát és saját magát is, úgy, ahogy azt az apja megmutatta neki…

Itt nincs kegyelem, nincs kiút, nincs értelem, nincs bocsánat…

A Mindig az ördöggel egy igazi, echte, kőkemény film noir, a szó legnemesebb értelmében, olyan, mint az igazi kávé: fekete, tömény, és teljesen cukormentes. Bár nagyjából a múlt évszázad ötvenes-hatvanas éveiben játszódik, mégis, ha a filmben igen erőteljes hangsúlyt kapott ostoba vallásos bigottság és hiszékenység, illetve az ahhoz kötődő sarlatánság ábrázolását nézzük, akkor akár a mai, modern társadalomnak is görbe tükröt állíthatna. Az eleinte kusza, talán kissé nehezen követhető, a film végére mégis puzzle-ként nagyszerűen összeálló, sötét, depresszív történet és annak üzenete pedig igazi telitalálat.

-BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!