Sony nyilatkozott a nagy port kavart PS4-re is megjelenő PS5 játékok ügyében

A PS4-tulajdonosok biztos örülnek, viszont sokan rendkívül csalódottak amiatt, hogy néhány AAA PlayStation 5-ös játék PS4-en is napvilágot lát.

A héten végre valahára kiderült a PlayStation 5 ára és megjelenése, ám nem is ez okozott óriási meglepetést, hanem az a bejelentés is, hogy jó pár, eddig PlayStation 5-ös exkluzívnak hitt játék – a Sony eddigi nyilatkozataival élesen ellentétben – megjelenik majd PlayStation 4-re is. Akik a következő generációban egy ideig még maradnak „péesnégyesek”, azok biztos ujjonganak e döntés hallatán, azonban a leendő PlayStation 5 gamerek egy része egyáltalán nem volt kibékülve ezzel. Ennek egyik oka az egyszerű emberi irigység (ami az én next-gen gépemen megjelenik, azt nehogy már azok is megkapják (akár gyengébb minőségben), mint amit én!), mások pedig amiatti aggodalmukat fejezték ki, hogy akkor az említett Horizon: Forbidden West, a Spider-Man: Miles Morales, vagy a Sackboy A Big Adventures nem is lesznek akkor igazi PS5-ös játékok. Ezt már Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment vezérigazgatója és elnöke sem hagyhatta annyiban és megpróbálta lenyugtatni a kedélyeket.

Mind erről Ryan a Washington Postnak  (forrás: Wccftech) nyilatkozott és kihangsúlyozta, hogy senkinek sem kellene csalódottnak lennie amiatt, hogy az említett játékok PS4-re is megjelennek. Ezzel indokolta véleményét:

„E játékok PS5-ös változatát az alapokról építettük fel, hogy maximálisan kihasználják a PlayStation 5 által nyújtott előnyöket, továbbá van egy frissítési lehetőség a PS4-játékosok számára, amelyet ingyen igénybe vehetnek majd a PS5-ös verziók beszerzéséhez. Tehát ez az egész csak arról szól, hogy a gamerek választhatnak. Ami azt illeti, én is teljesen elégedett vagyok ezzel a szituációval.”

Később nyilván változni fog a helyzet, ahogy szép lassan a gamerek többsége lecseréli a PS4-et PS5-re, de az átállás alatt talán érthető, hogy a Sony nem akar kukázni egy több mint 106 milliós játékosbázis, ugyanis ennyi PlayStation 4 kelt el a 2013-as indulása óta és PS4-re is megjelenteti az exkluzív nyitócímeket.

Ami egyébként a PS5 visszafelé kompatibilisát illeti, a PS4-es játékok 99%-a futni fog PS5-ön, a korábbi gépek (PS3-2-1) címeivel ellentétben.

A PlayStation 5 nálunk november 19-től lesz kapható kétféle változatban, annyi különbséggel, hogy a digitális verziónak az Xbox Series S-szel ellentétben pont ugyanolyan belső hardvere lesz, mint az alapgépnek – csak a blu-ray meghajtó hiányzik majd belőle.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu