Visszafelé kompatibilitás Xbox Series S-en: magasabb felbontás és dupla FPS

A Digital Foundry a Microsofttal is megbeszélte, hogyan működik majd a visszafelé kompatibilitás Xbox Series S-en és pár – pozitív értelemben – meglepő tényről rántotta le nekik a leplet a redmondi cég.

Hihetetlen információdömping érkezett az utóbbi időben az új generációs konzolokról. Így most minden részletet alaposan, nyugodtan ki kell elemezni, illetve, természetesen figyelni az kell az elkövetkezendő hetekben érkező hírekre, hiszen sok minden még mindig nem világos. Ezúttal arról sikerült új információmorzsákat begyűjteni, hogy miképpen működik majd az Xbox Series S a visszafelé kompatibilitás, hála Richard Leadbetternek, a Digital Foundry munkatársának, aki a Microsofttal tárgyalt direktben a témáról és az Eurogamer oldalán írt róla egy cikket.

A Microsoft nagyon tisztán és világosan elmagyarázta, hogy az előző generáció játékai hogyan működnek majd Xbox Series X-en, de eddig még nem volt egyértelmű, hogy Series S-en mi a helyzet. Eddig csak annyit tudtunk, hogy sem a Series X, sem az Xbox One X módszerét sem követi, de mégis lesznek jócskán javulások.

Ami a legfontosabb, hogy a Series S-nek másféle BC-s funkciói lesznek, de ugyanúgy felújítva élvezhetjük majd a régi játékokat. Először is, ami az ősrégi, legelső generációs Xboxos címeket illeti, ezeket 480p helyett 1440p-s felbontásban élvezhetjük majd, sőt, még a framerate terén is erős sebességjavulást fogunk tapasztalni. Természetesen az Xbox 360-as játékok esetében is felhúzzák majd a felbontást 720p-ről 1440p-re Series S. Persze, az világos, hogy Xbox One X-szel ellentétben a 4K felbontást ezek a régi játékok már nem érik el, viszont további gyorsulást eredményezhet, hogy az One X processzoránál az S sokkal gyorsabb. Vagyis, bár az Xbox Series S az „Xbox One X Enhanced” visszafelé kompatibilitási funkciót nem érik majd, ugyanakkor az S a saját processzorát maximálisan ki fogja használni, amely nem csak egyszerűen felhúzza majd a felbontás magasabbra, hanem „texture filtering” technológia minőségén is javítani fog.

Természetesen a Series S az SSD-t is kihasználja, hogy a töltési időn gyorsítson. Emellett a Series X auto HDR képessége is megtalálható a Series S-ben és az olyan játékok esetében, amelyek kihasználják ezt a funkciót remekül néznek ki.

Emellett a Digital Foundry egy másik érdekes tényt hangsúlyozott: bizonyos Xbox One címek dupla FPS-sel futnak majd Series X-en és Series S-en. Adrew Goosen, a rendszer mérnöke így nyilatkozott erről:

„Úgy dolgoztuk ki a Series S-t, hogy az az Xbox One játékokat olyan módon javítsuk fel, ahogy arra az Xbox One X nem képes. Ez azt jelenti, hogy a meglévő Xbox One játékok kétszer akkora frame rate-el futnak, amikor a Series S-en futtatjuk őket.”

Goosen szerint tehát a Series S-en egyértelműen jobban futnak majd a játékok, mint az Xbox One X-en, ráadásul a fejlesztők számára sem lesz nehéz frissíteni a játékokat.

„Együttműködtünk a fejlesztőkkel és a kiadókkal, hogy a címeiket frissíthessük. Alapvetően ezek az említett játékok kétszer akkora frame rate-el futnak majd a Series S konzolokon.”

A fejlesztők Goosen szerint bizonyos esetekben saját maguk tudják bekapcsolni ezt a lehetőséget, míg más a Microsoft kompatibilitási csapat segítségével tudják majd közösen megoldani.

Végül a Digital Foundry a következővel zárta mondandóját:

„Tehát az alapján, amit eddig a Microsoft kommunikált, a meglévő, régebbi Xbox címeket Series X-re és Series S-re másféleképpen javítják majd fel, a végeredmény viszont fps tekintetében, mindkét esetben az lesz, hogy 30 fps-ről 60 fps-re, illetve 60 fps-ről 120 fps-re ugorhat a frame rate. Másrészről a fejlesztők saját maguk is leellenőrizhetik, hogy az Xbox One játékaik futnak-e majd S-en és X-en, és anélkül állíthatják be saját maguk e változtatásokat, hogy újra kellene portolni a játékokat.”

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu