Xbox Series-nyitócím lesz a Gears Tactics is [VIDEO]

A Microsoft és a Splash Damage kigurítja az Xbox Series X, Xbox Series S, Xbox One hármasra is az április 28-a óta PC-n (Steam), Windows 10, Game Pass) elérhető stratégiai „gírzt”.

A Steam-oldal jellemzése teljesen találó a Gears Tacticsra. Ez ugyanis egy gyors tempójú, körökre osztott stratégiai játék (tehát messze nem egy TPS, amit a korábban Gears of War néven futó sorozattól megszokhattunk). Történetileg mindent megelőz, ugyanis az első Gears of War előtt játszódik egy tucatnyi (tehát tizenkettő) évvel. A Sera bolygó városai lassan elvesztik a csatát a Locust-hordákkal szemben. A föld alól előtörő lények miatt a kormány is szétesett, és egy túlélőcsoport felüti a fejét, mint az emberiség utolsó reménysége. Gabe Diaz-t irányítva kell a csapatainkba verbuválni embereket, majd fejleszteni a képességeiket, mindezt pedig azért tesszük, hogy a Locust-hadsereg parancsnokát, Ukkont kiiktathassuk, mert ő az, aki szörnyeket alkot. Szépen szembe kell szállni az esélyekkel a túlélésért, és bár a csaták körökre osztottak lesznek, a franchise-hoz méltó brutalitás nem maradt ki.

A Gears Tactics tehát teljesen új módon adja elő a sorozat stílusát és történetét, amit a Splash Damage immerzívnek és karaktervezéreltnek nevez. Vezetőként néha áldozatokat is hoznunk kell. A katonáinkat felkészíthetjük, hogy keményebb ellenfelekkel is meg tudjanak küzdeni (és aztán abból élve jöjjenek ki). A képességeik fejlesztése mellett a küldetések során bezsákolt loottal a felszerelésüket is jobbá tehetjük. A játékmenet agresszív lesz, ami egy megállíthatatlannak nevezett ellenféllel szemben talán tényleg megfelelően gyors tempójú lehet majd. A bossfightok sem maradnak ki, és már a méretükből adódóan is megváltoztatják a harc kiterjedését.

A Gears Tactics Xbox Series-nyitócím lesz, így november 10-étől találhatjuk meg az Xbox Series X-en és az Xbox Series S-en (az utóbbin pedig a játék mérete kisebb lehet – erről tegnap írtunk, hogy miért is). Mivel Smart Delivery-támogatással jön a játék, az Xbox One-ra is elérhető lesz majd. Ezzel egy napon a PC-n is jön egy ingyenes patch, amivel ott is megjelenik Jack, új ellenfelek jönnek, a felszerelésből is lesz erősebb verzió, és a kontrolleres játszhatóság is állítólag javulni fog.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu