Halle Berry teljes mellszélességgel kiállt volna egy jobb Macskanő érdekében

MOZI HÍREK – Hally Berry mindent megtett volna, hogy a Macskanő jobb legyen, ám saját bevallása szerint sem volt hozzá elég beleszólása a kreatív döntésekbe.

A 2004-es Macskanő benne volt a potenciál, hogy egy igazán belevaló szuperhős-film legyen, elvégre Halle Berry nemcsak igazi szexszimbólumnak számított, de ráadásul még rendkívül tehetséges, Oscar-díjas színésznő is alakította Catwomant. A stáb többi része sem nyeretlen kezdőkből állt össze, elvégre Pitof, egy azóta teljesen eltűnt francia rendezőzseni állt a kamerák mögött, Sharon Stone volt a másik, aki „elemi ösztöneinket” felkorbácsolta a filmben, mint szexi főgonosz, továbbá ott volt még Lambert Wilson, a nemcsak a Matrix óta ismert francia filmsztár is. A film büdzséje sem volt csekély, elvégre 2004-ben (!) 100 millió dollárt (!) költöttek rá, ami még ma is igen komoly költségvetésnek számít, akkoriban pedig tetemes összeg volt.

Mégis, a film iszonyatos bukta lett, a kritikusoknál és a mozikasszáknál egyaránt, továbbá négy Arany Málna-„díjat” is bekasszírozott. Nem meglepő tehát, hogy Halle Berry-nek nincsenek túl fényes emlékei róla. Halley Berry így emlékezett vissza a kudarc legfőbb okáról a Variety-nek:

„Nem volt elég erős szerintem a történet. Emlékszem rá, hogy mennyit veszekedtem amiatt a stúdióval, hogy a Macskanő miért nem mentheti meg a világot, ahogy például Batman vagy Superman? Miért kell helyette csak egy olyan kozmetikai szertől megmenteni a nőket, amely függőséget okoz? De sajnos én pusztán egy felvett színész voltam, nem a rendező. Nem volt túl sok beleszólásom ezekbe a kreatív döntésekbe.”

Hogy mennyire maga a forgatókönyv az, ami a legrosszabb ebben a filmben, az egy érdekes kérdés, minden esetre az tény, hogy nem igazán Halle Berry tehetett arról, hogy az a film, amely karrierjének talán legfontosabb szuperhősfilmje lehetett volna, akkora bődületes bukás lett – igaz, ő sem állt (vagy téblábolt négykézláb) benne a helyzet magaslatán.

Amit egyébként Catwomanról tudni kell, hogy a Halle Berry-féle Catwomen előtti Batman visszatérben látható Michelle Pfeifferen kívül azóta Anne Hathaway is alakította a mélyen dekoltált, szexi mestertolvajt A sötét lovag – Felemelkedésben, a már készülőfélben lévő The Batmanben pedig a szintén afroamerikai színésznő: Zoe Kravitz lesz majd a Macskanő. Arról viszont szó sincs, hogy újabb Catwoman készülne, valószínűleg ebben közrejátszik a 2004-es film hatalmas kudarca is.

Forrás: Variety

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu