Monster Hunter Rise: ennyit tudunk az új Switch-felvonásról

A Monster Hunter-sorozat a Nintendo Switchre is visszatér egy kisebb kihagyás után, Monster Hunter Rise-zal.

A Monster Hunter World hatalmas sikerű lett – ez lett mondhatni a Capcom zászlóshajója, de ez nem jött ki végül a Nintendo Switchre. A Capcom pedig nem akart megfeledkezni a handheldként is funkcionáló platformról (főleg azért sem, mert nemsokára leáll a Nintendo 3DS gyártása Japánban, amivel ez a platform is lassan a koporsóba fekszik). Ezért jelentettbe a Monster Hunter Rise-ot IS a japán kiadó.

Ebben új képességként a Wirebug megemlítendő, ugyanis a vadászunk mozgását megváltoztatja, továbbá vertikalitást ad, ugyanis ezzel a hátunkon egy csáklyát kapunk, és bármilyen terepen átlendíthet minket, sőt, a szörnyek ellen kombókban is bevethetjük. A játék világa nyílt lesz, és a töltőképernyőktől is elköszönhetünk – ilyesmi első alkalommal történik meg a Monster Hunter handheldes felvonásai között. Ha ott vagyunk a világban, akkor onnantól nem kell másodperceket várni a következő régió eléréséhez. Persze, lesz egy hub falu is (Kamura), ahol páncélzatot kraftolhazunk magunknak, de onnan bármikor elmehetünk máshová.

Négy új szörny biztosan lesz a Monster Hunter Rise-ban: a Magnamalo, az Akosom, a Great Izuchi és a Tetranadon. A Magnamalo lesz a főszereplő a részben, és egyiket sem mutatták még meg részletesen. Két kisegítő lényünk lehet, ha egyedül játszunk. A Palamute hasonló lesz a Monster Hunter Worldben látott Raider Riderekhez, igaz, itt ezeket mi irányíthatjuk, ami gyorsabb és könnyebb közlekedést tesz lehetővé a kutyaféle állaton, ami támadásra is alkalmatos lehet. A Palico pedig kisegítőként lesz jó a harcban. Ha kooperatívan (mindegy, hogy online, vagy helyileg tesszük) játszunk maximum négyen, akkor csak egyet vihetünk magunkkal.

A Monster Hunter Rise Kamura falujában játszódik – a Tatara acél miatt ismert helyszín élénk karakterei révén a háttértörténetet is megismerhetjük: ötven évvel ezelőtt alaposan megváltozott a környezet, ezért hevert a falu körül romokban minden, és a játék kezdetén az események ismét a rajtvonalon állnak.

A játék március 26-án jelenik meg, kizáróleg Nintendo Switchre.

Forrás: CBR

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu