Nem meglepő, hogy mi az Xbox leggyorsabban növekvő piaca

Lentről könnyű gyorsan növekedni, emiatt pedig mondhatnánk, hogy kolbászból van a kerítés!

A Microsoft jelen lesz a Tokyo Game Show-n, így ott az Xboxos játékbemutatók is megtörténnek a közvetítés során (és a redmondi cég kapásból azt mondta, hogy új bejelentések, felvásárlásokkal kapcsolatos hírek nem lesznek), és ennek kapcsán bukkant fel Phil Spencer, az Xbox-vezér, aki kihangsúlyozta, hogy az Xbox számára Japán a leggyorsabban növekvő piac.

Odaát áprilisban indították el a(z Xbox) Game Pass havidíjas előfizetéses szolgáltatást konzolon és PC-n (és nemsokára a DOOM Eternal is ott lesz a rendszerben, ahol letölthetjük a játékokat, így nem streamelésről van szó – erről ma már szó esett!), és Spencer azt mondja, hogy azóta jóval több japán játékosuk van Xbox-os eszközökön, játékokban és szolgáltatásokban mint addig valaha. (Ez pedig alátámasztja, amit mondunk: arrafelé eddig a Microsoftnak esélye sem volt a Sony és a Nintendo párosa ellen, mert nekik lejt a hazai pálya.). A nyár folyamán Spencer pedig azt mondta, hogy az Xbox Live havi aktív felhasználói bázisa is 82%-kal nőtt az egy évvel korábbi számokhoz képest, de nem emelte ki, hogy a koronavírus miatt itt a növekedés kiugró lehetett.

Spencer arra is utalt, hogy a Game Pass-előfizetői tábor növekedése pozitív hatással van a japán fejlesztőkre és az indie projektekre egyaránt – úgy véli, hogy először Xboxon játszották ezen csapatok alkotásait (és az arány is szerinte 90%-os). Az előfizetők több mint egy harmada havonta legalább egy japán fejlesztéssel foglalkozik. Azt mondja, hogy a Microsoft tanult a Japánban elkövetett hibáiból. Idén a nemzetközi elképzelés miatt globális rajtot tervez az Xbox Series X-nek és az Xbox Series S-nek (azaz Japánban is november 10-étől lesz kapható a két next-gen konzol), és erre még a Sony sem lesz képes (ott több régió egy hetes lemaradással, november 19-én kapja meg a PlayStation 5 Standard Editiont és a PlayStation 5 Digital Editiont). Az Xbox One például 10 hónappal később jött ott ki (2014 szeptemberében, nem 2013 novemberében).

Reméljük, hogy nem bizakodja el magát.

Forrás: Gamesindustry

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu