Amerikában jelentős előrendelői előnyben a PlayStation 5

Egy felmérés szerint elég erős lépéselőnyben van már az előrendelések tekintetében a PlayStation 5 az Xbox Series párossal összevetve.

A VGM, egy piackutató cég szerint a Sony konzolja nagyobb előrendelői táborral bír. A felmérést szeptember 23-a és 25-e között végezték, és 511 amerikai résztvevő képviselte az ottani játékos társadalmat. (Azért ez a szám eléggé kicsinek tűnik – nem volt lehetőségük nagyobb minta felállítására?)

A megkérdezettek 15%-a volt csak sikeres az előrendeléssel (ez akkor 82 ember… mondjuk, hogy a minta kicsi!), és ennek a csoportnak 72%-a rendelte meg a PlayStation 5 Standard Editiont (tehát a Blu-ray meghajtós verziót), 30%-uk az Xbox Series X-t húzta be, 10%-uk a PlayStation 5 Digital Editionre bökött, míg 8%-uk választotta az Xbox Series S-t. (A százalékokból pedig kiderül, hogy volt, aki két konzolt is előrendelt.) A megkérdezettek 29%-a megpróbálta az előrendelést, de ez nem jött össze nekik, és közülük az arány valahogy így fest: 58% PlayStation 5 Standard Edition, 40% Xbox Series X, 21% PlayStation 5 Digital Edition, 11% Xbox Series S. A felmérésben részt vevőket három csoportra osztották (kazuárok, illetve midcore és hardcore játékosok – a hardcore körben 28%-uknak jött össze az előrendelés, 42%-uknak pedig nem).

A PlayStation 5-ös játékokra is rákérdeztek azoknál, akiknek vagy összejött az előrendelés, vagy az év végéig tervezik a Sony új konzoljának valamelyik kiadásának megvásárlását – a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales volt a legtöbbet említett játék (52%), amit a God of War: Ragnarok (42%), illetve a Final Fantasy XVI követ (32%). Az Xbox Series X / Xbox Series S párosnál a Halo Infinite nyert (45%), és ezt a Fable (26%) és a Forza Motorsport 8 (24%) követte. A nem exkluzív játékoknál (és itt mindegy, hogy melyik next-gen konzolt rendelték elő, vagy melyiket tervezik megvenni az év végéig) nem meglepő módon a Call of Duty: Black Ops Cold War tarolt (45%), és emögött az Assassin’s Creed: Valhalla (31%) található.

A megkérdezettek 45%-a az exkluzív játékok miatt hajlik a PlayStation 5 felé, míg 42%-uk azért preferálná az Xbox Series duót, mert az ezeken elérhető előfizetői rendszerek (pl. a Game Pass, vagy később az xCloud) használatát szeretnék. Ja, és 63%-uk nem is tud arról, hogy a Microsoft en bloc felvásárolta a Zenimaxot (és így a Bethesdát mindennel együtt).

De tényleg az a baj, hogy kevés embert kérdeztek meg, ebből pedig nehéz messzemenő következtetéseket levonni.

Forrás: Gamesindustry

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)