David Cage: „a fejlesztők gyengébb konzolra fognak koncentrálni”

A Quantic Dream alapító-vezérigazgatója szerint is a legkisebb közös nevezőt fogják sokan figyelembe venni.

A bejelentése előtt is már hónapokon keresztül rebesgetett Xbox Series S kisebb, olcsóbb, de gyengébb is a nagytestvérnél, az Xbox Series X-nél: RAM-ból 6 GB-tal kevesebb van (10 és nem 16), a CPU-ja kb. 200 MHz-val gyengébb, a GPU-ja pedig 4 TFLOPS számítási képességet tud, ami egy kicsivel elmarad a PlayStation 4 Pro-tól (4,2), hát még az erősebb Xboxtól (12), és ezért papíron csak 1440p a maximum felbontása, de több játék esetében is inkább csak a 1080p-t hallottuk.

Billy Khan, az id Software vezető engine programozója szerint a RAM-hiányt nehéz lesz kompenzálni, és most David Cage is kritikusan nyilatkozott az Xbox Series S-ről a WCCFTech-nek – szerinte több fejlesztő is a PC helyett a konzolokat preferálja, ugyanis ott egy konfigurációra kell tervezni, míg a számítógépek esetében jóval több kombináció merülhet fel (alaplap-videókártya-processzor, videókártya driverei, stb…), így arra jóval összetettebb fejleszteni.

Viszont ha egy konzolgyártó két konzolt ad ki eltérő specifikációkkal, akkor nagyobb esély van arra, hogy a játékfejlesztők a kisebbre terveznek, hogy ne kelljen két eltérő verziót fejleszteniük a játékukból, és be is ismerte: nincs nagyon oda ezért a szituációért, és úgy látja, hogy ez a fejlesztőknek és a játékosoknak is zavaros helyzetet eredményez, ám megérti a kereskedelmi oldalát (az Xbox Series S ugyanis 200 euróval olcsóbb lesz az Xbox Series X-nél), de ettől függetlenül is megkérdőjelezi a Microsoft helyzetét.

A Quantic Dream viszont a saját technológiáját és engine-jeit fejleszti, és ezért is kitart a francia stúdió amellett, hogy mindegyik platformra optimalizálja a játékait, de most már PC-n is jelen vannak, így skálázható funkciókat hoznak be platformtól függően, így pedig ki tudják emelni, hogy az adott hardver mire is képes.

És ez bizony a legkisebb közös nevező: ha egy játék több platformra jön ki, akkor értelemszerűen a leggyengébbre összpontosítanak, ami lehúzhatja a többi verzió teljestményét, kinézetét…

forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu