PlayStation 5: a firmware-ek a ventilátorsebességet is állíthatják

A rendszerszoftver frissítésével dinamikusan beállíthatja magát a konzol ventilátora, hogy a PlayStation 5 hűtése továbbra is megfelelő legyen.

A japán 4Gamernek Yasuhiro Ootori, a Sony mérnöki rendezője elmondta, hogy nem véletlenül van egy 45 milliméter vastagságú és 120 mm átmérőjű ventilátor a PlayStation 5-ben (ami emiatt lett hatalmas), mert ezzel hűtik a nagy órajelű processzort és a kis méretű áramkört. A PlayStation 5 APU-jában (egy áramkörre rakott processzor és GPU) is van bár egy hőmérsékletérzékelő, három másik szenzor is található a konzol alaplapján, amivel a Sony-nak lehetősége van a ventilátor sebességét optimalizálni, ugyanis a játékokból gyűjtött hőmérsékleti adatok alapján ezt finomhangolni tudja az új firmware-ekkel.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha van egy játék, ami megterheli majd a PlayStation 5-öt, a Sony kiadhat egy olyan firmware-t (akár a játék megjelenési napján, ugyanis a sajtó kezei között korábban megfordulhat az adott cím), amivel elkerülhető lesz a konzol porszívó hangereje. Ez nem is butaság: jó az, ha egy konzol halk. (A méret már más kérdés.)

Tegnap pedig már beszámoltunk a PlayStation 5 indiai árazásáról – még mindig döbbenet, hogy a Sony ezt mennyire elárazta. (Itt most részletekbe nem bonyolódnánk, de mondjuk úgy, hogy ezzel hátrányban lesznek a Microsofttal szemben.) Ott kiemeltük, hogy nincs a konzolnak megjelenési dátuma. Most a Sony az MP1st-nek küldött ki egy közleményt, mert több országban eltávolították az év végi megjelenési dátumot a weboldalról. (És most rögtön meg is néztük – nem, a magyar site nem érintett: november 19-e van feltüntetve.) A dél-kelet ázsiai országok közül viszont többen is megjárták.

A közlemény szerint Malajziában, Thaiföldön, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, illetve Vietnámban is készülnek a megjelenésre, de később fognak csak dátumot és árazást közölni. Az év végi megjelenésre rákérdezve csak megismételte a Sony azt, hogy majd közölnek részleteket. India esetében megerősítették november 19-ét.

A PlayStation 5 Standard Edition (500 euró – 190 ezer forint) és a  (400 euró – 150 ezer forint) is november 19-étől lesz Európában (illetve hazánkban is) kapható.

Forrás: WCCFTech, PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu