VR-ra készül a Microsoft az Xbox Series-szel?

Talán nem véletlenül lett magyarul Xbox X/S-sorozat a next-gen konzolok elnevezési stratégiája.

Az Xbox jut el előbb a vásárlókhoz (legalábbis azokhoz, akiknek lehetősége volt sikeresen előrendelni, vagy aki tud majd találni a boltok polcain, és akinek erre lesz anyagi kapacitása, ami manapság nem éppen gyakori…), hiszen az Xbox Series X és az Xbox Series S is november 10-én rajtol el világszerte. Ezzel szemben a PlayStation 5 Standard Edition és a PlayStation 5 Digital Edition csak 19-étől lesz kapható (egy héttel az amerikai debütálás után). Még egyik next-gen konzol esetében sem hallottunk olyan nagyon sokat a VR-ról, leszámítva talán azt, hogy a 2016-os PlayStation VR-t támogatja majd a PlayStation 5, igaz, új PlayStation Camera kell majd hozzá. Persze a Microsoft térfeléről hallottuk, hogy ők inkább az AR (augmented reality – kiterjesztett valóság) felé tapogatóznak.

Vagy lehet, hogy ők is inkább elkanyarodnak a VR felé, hogy itt is közvetlenül a Sony ellen vegyék fel a kesztyűt: a Microsoft Flight Simulator forráskódjában felbukkant hat sor, és erről a játék fórumján esett szó – idézzük az említett sorokat:

PC_VR
Scarlett_VR

EDITION_DELUXE PublishedPackages_Edition_Deluxe.xml

EDITION_PREMIUM PublishedPackages_Edition_Premium.xml

EDITION_ALLPACKAGES PublishedPackages_Dev.xml

EDITION_SCARLETT PublishedPackages_Scarlett.xml

 

A Microsoft Flight Simulatorból van Premium Deluxe verzió, de Premium vagy Deluxe? Az már kérdéses. A harmadik a listán értelemszerűen a fejlesztőknek fenntartott kiadás tesztelésre, az nem is gyanús, de a negyedik már érdekes: Scarlett? Hallottuk már, hogy az új Xbox-termékcsalád kódneve az, hogy Scarlett, sőt olyat is, hogy az Xbox Series X belső neve volt ez (de az inkább Anacondaként rémlik, míg az Xbox Series S a Lockhart nevet kapta…), de azért joggal gyaníthatunk valamit.

A repülőszimből lesz konzolos változat, ez nem vitás, de miért ezt a nevet kapta ez a verzió? És ugye az Xbox Series X és az Xbox Series S között technológiailag is különbségek vannak, így két konzolos verzióról kellene beszélni. Mindenesetre az a Scarlett_VR nem tűnik véletlennek.

Jobb lesz itt türelmesnek lenni…

Forrás: JVL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu