Kitudódott a PlayStation 5 SSD bővítésének az ára?

Az amerikai árból kiindulva azt kell, hogy mondjuk: nos, ennek eléggé húzós árcédulája lesz Európában.

A Microsoft térfeléről hallottuk már, hogy mennyit is fog kóstálni a Seagate által gyártott tárhelybővítő megoldás, amit az Xbox Series konzolok hátulján levő, egyedi formájú slotba dughatunk. A Sony-tól viszont eddig nem nagyon hallottunk, láttunk ilyesmit, igaz, a PlayStation 5 belső tárhelyét (amit az alaplapi áramkörre hegesztettek – ebből később még baj lehet, erről írtunk is) lehet sima NVMe M.2 SSD-kkel bővíteni, ha annak sebessége megfelel a Sony által előírtaknak.

A lent látható kép a Twitterről származik, és ezt az Egyesült Államok egyik nagy üzletláncában, a Walmartban lőtték. A polcon azt láthatjuk, hogy az 500 GB-os PlayStation 5 SSD (ami tehát csak külső, bővítő megoldás lehet!) 115 dollár lesz. Ezt közvetlenül forintra nem érdemes átszámítani, ugyanis a számítástechnikai alkatrészek alapból olcsóbbak a tengerentúl, mint itt, úgyhogy érdemes 10%-ot rászámolni, és még fel is kerekíteni – ezért Európában ez 130 euró körüli áron juthat el a polcokra. Az pedig a magyar haszonkulccsal 50 ezer forint körül lesz, de minimum 45 ezret tippelnénk. Egy 500 GB-os SSD-ért.

A sebességnek ára lesz, ez így már ki is mondhatjuk. Ne felejtsük, hogy a PlayStation 5 SSD-je gyorsabb az Xbox Series duóban látott megoldáshoz képest, és azért a PS5 csak 664 GB-nyi tárhelyet biztosít a játékosoknak (a 825 GB-nyi helyből 160-at az előre telepített Astro’s Playroom és a konzol rendszerfájljai elvisznek), úgyhogy egy 500 gigás bővítő majdnem meg is duplázná a rendelkezésre álló helyet.

A PlayStation 5 Standard Edition (500 euró – 185-190 ezer forint) és a PlayStation 5 Digital Edition (400 euró – 145-150 ezer forint) is november 19-étől lesz kapható. Az SSD-ről meg fogalmunk sincs: a Walmart polca nem részletezte, hogy ez egy hivatalos Sony SSD, vagy egy külsős, third-party gyártó terméke.

Forrás: ScreenRant

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu