Már megint késik a Cyberpunk 2077, fenyegetik a fejlesztőket [VIDEO]

A CD Projekt RED következő játéka nem novemberben jelenik meg.

A Twitteren olvasható az újabb halasztás közleménye: 21 nappal eltolták a megjelenést, így november 19-e helyett december 10-étől lesz kapható a játék. A legnagyobb kihívás Adam Badowski és Marcin Iwinski szerint az, hogy a játékot PC-n, a kurrens-gen konzolokon és a next-gen hardveren is egyszerre szeretnék kiadni, és így kilenc verziót kell tesztelniük (Xbox One, Xbox One X, aztán ezek támogatása Xbox Series S-en és Xbox Series X-en; PlayStation 4, PlayStation 4 Pro, támogatás PlayStation 5-ön, Google Stadia, PC), miközben otthonról dolgoznak. Már majdnem next-gen címmé alakult a fejlesztés alatt a játék, és biztosítani szeretnék, hogy minden megfelelően működik és minden port remekül fut.

Majd kiemelték, hogy a játék „bearanyozása” azt jelenti, hogy elkészültek vele, végigjátszható, és minden tartalom benne van, de ettől függetlenül ők még dolgozhatnak rajta, miközben a lemezes példányok gyártása megkezdődött. Most javítgatják a játékot úgy, hogy az egy 0. napi patch révén ezzel javulni fog, de ezt az időszakot a lengyelek alulkalkulálták. (Bele nem merünk gondolni, hogy mekkora patch lesz ez végül.)

Erre a rajongók közül néhányan eléggé rosszul reagáltak (mondjuk kis mértékben meg is értjük: ez már a harmadik halasztás): lassan, fokozatosan kivágtak több funkciót (erről még szó lesz), miközben egyre több idő kell a CD Projekt RED-nek. A Twitteren Andrzej Zawadzski, egy senior játéktervezőjük a halasztás révén kiemelte, hogy bár sokan dühösek és/vagy csalódottak vagyunk és ki akarjuk ezt fejezni, azt elfogadhatatlannak és helytelennek tartja, hogy több fejlesztőt is emiatt halálosan megfenyegettek. Ők is emberből vannak. (És többen is a Twitteres bejelentésből tudták meg, hogy a játék megint késik). Erről videó angolul alul található.

Ez azért is meredek, mert a játékon sokan túlóráztak mostanában (crunch), és ennek ellenére döntenek a tartalmi/funkciókkal kapcsolatos kivágások (pl. falon futás) és a halasztás(ok) mellett. Miles Tost, a CD Projekt RED senior pályatervezője a fórumukon írt egy hosszú posztot, amiben kimondta, hogy érdemes lenne a Cyberpunk 2077 első tesztjeit megvárni, és senki sem kényszeríti a játékosokat az első napi vásárlásra, hogy aztán esetleg csalódottak legyenek.

A kivágott tartalmakról azt mondta, hogy ez a fejlesztés során normális, és ezt nyíltan láthatjuk a játék fejlesztése közben, mert transzparens megközelítéssel élnek a 2018-as bemutató óta, és akkor még két évre volt a Cyberpunk 2077 a megjelenéstől. Voltak papíron jó ötleteik, amik gyakorlatilag nem voltak olyan jók. A The Witcher 3-ból is sok mindent kivettek, de Tost szerint a Vaják története így jobb lett, és bár a tervező megérti, hogy a fejlesztési környezet összefüggései nélkül nehéz megérteni a helyzetet, mindenkitől bizalmat kért. Szerinte más játékoknál is voltak hasonló szituációk, és mégis kedveljük ezeket az alkotásokat is talán pont a kivágások miatt, mert végül az a fontos, hogy mennyire szórakoztató a fejlesztő terméke, és hogy milyen rendszereket kínál a játékosoknak, de néha nehéz döntéseket kell meghozni.

Tost szerint mindig is rosszul célozták be, hogy mennyire hosszú is a játékaik végigjátszási ideje (ő korábban a The Witcher 3 kimaxolását 100 órára becsülte), ezért most már nem nagyon beszélnek ilyenről. Úgy látja, hogy még nem láttunk semmit sem, és hamarosan megválaszolják a kérdéseinket, de addig még van egy hónap… vagyis most már másfél.

A Cyberpunk 2077 december 10-én érkezik PlayStation 5-re, Xbox Seriesre (a next-gen patch csak jövőre jön), PC-re (itt is mindenhol), PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Google Stadiára.

Forrás: Gematsu, Screenrant, WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu