Demon’s Souls: más felbontás, de nem lesz ray tracing!

Nocsak, a valós idejű sugárkövetést eltávolították a Bluepoint Games és a Sony Interactive Entertainment Japan Studio remake-jéből.

Gavin Moore, a Demon’s Souls kreatív rendezője a Level Up-nak megerősítette, hogy a Souls-sorozat első részéből készülő felújítás (amire így a FromSoftware is áldását adta) az eddig bejelentett dolgokkal ellentétben mégsem rendelkezik majd ray tracinggel. Moore azt állítja, hogy minden grafikai fejlesztésnek valamilyen ára van, így a sugárkövetés implementálása is „költséges” volt, és ha benn hagyták volna, akkor valamit ki kellett volna hagyniuk. Szerinte a játékfejlesztésnek vannak időkorlátjai (ez virágnyelven annyit jelent, hogy megsürgette a Sony őket, mert nyitócímről beszélünk). Hozzátette, hogy a fejlesztés elején még nem tudták, hogy lesz-e ray tracing a játékban. Ez nem volt a remake eredeti koncepciójában. A környezetre és a karakterek kinézetére koncentráltak: minden világítás és árnyék valós időben lett kirenderelve.

A Twitteren pedig Lance McDonald – akinek tapasztalatairól nemrég szó volt a játékkal kapcsolatban – azt írta, hogy a DigitalFoundry írását sokan szidták, amikor ők (és rajtuk keresztül mi is) azt állították (állítottuk), hogy 1440p felbontáson fut a Demon’s Souls remake. Most viszont meg lett erősítve, hogy 4K felbontásról van szó, ami lehet fix, vagy változó felbontású (felskálázott) megoldás is… de kb. szeptember végéig fixen 1440p felbontásra lett téve a 2009-ben megjelent PS3-as játék felújított kiadása, úgyhogy ez egy igencsak friss módosításnak tűnik.

Ez pedig könnyen egymáshoz köthető: Moore szerint a ray tracing kivételével nem kell áldozatokat hozni, és most a felbontás megnöveléséről hallunk. Szóval a sugárkövetés miatt futhatott 1440p-n a Demon’s Souls remake, de most anélkül nagyobb teljesítményre lehet képes a felújítás: dinamikus 4K, de stabil 60 FPS? Ez tűnik célszerűnek a játék stílusa/műfaja (akció-RPG) miatt.

A Demon’s Souls remake a PlayStation 5 nyitócímei között lesz fellelhető, így hazánkban is november 19-étől lesz érdemes keresni.

Forrás: WCCFTech, Twitter

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu