Beyond Good and Evil 2: a Ubisoft elégedett a fejlesztés tempójával

A francia kiadó (ami mostanában inkább negatív környezetben bukkant fel a hírekben) azt állítja, hogy a Beyond Good and Evil 2 fejlesztése megfelelő tempóban halad.

A játékról már részletesebben is szó volt korábban, amikor is Michel Ancel visszavonulásáról beszámoltunk – nélküle nem valósult volna meg például Rayman karaktere sem, és a Beyond Good & Evil (innentől rövidítünk BG&E-re) létrehozásában is nagy szerepe volt a fejlesztők által diktátornak nevezett Ancelnek. Arról is beszámoltunk, amikor Ancel kilépett a játékiparból, a Ubisoft rögtön sietett megnyugtatni a rajongókat: nem kell félni, a BG&E folytatása jó kezekben van.

A Ubisoft most is azt mondta a negyedéves pénzügyi jelentésük közlése alatt, hogy a Beyond Good and Evil 2 fejlesztése a tervek szerint gurul előre. Yves Guillemot, a francia kiadó vezérigazgatója azt mondta, hogy a játékmenetből 2021-ben láthatunk ízelítőt (így a Ubisoft Forward keretein belül lehet majd szó ennek prezentációjáról), és szerinte a rajongóknak nincs miért aggódniuk. Persze azért hozzá kellene tennünk, hogy már nagyon hosszú ideje fejlesztik a BG&E 2-t, és talán lassan ideje lenne látnunk, hogy mikor is számíthatunk rá. (Elvégre az új Avatar esetében is már bemondták, hogy a 2022 április-2023 március üzleti évben fog megjelenni… és arról eddig még kevesebbet láttunk és hallottunk.)

Addig pedig talán a Netflix adaptációja is megvalósul: igen, a Beyond Good and Evilből film készül, amit Rob Letterman rendez (ő például a Pikachu, a detektív esetében is ebben a pozícióban volt, úgyhogy a játékból-film irányban van tapasztalata). Ez a film egy animációs és egy élőszereplős projekt keveréke lesz, aminek a Ubisoft Film and Television lesz a producere – ők legutóbb az Assassin’s Creed filmadaptációjában voltak ilyen helyzetben. Még korai állapotban leledzik, úgyhogy többet nem tudunk róla.

Esélyes, hogy előbb nyerjük meg a lottót minthogy a Beyond Good and Evil 2 megjelenjen. Azért pedig az szomorú.

Forrás: GameRant

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu