Xbox Series: már négy éve a visszamenőleges támogatáson dolgoztak

A Microsoft ezen felül azt is tervezi, hogy az Xbox első két generációs játékaiból is legyen néhány a Game Pass rendszerében.

Jason Ronald, az Xbox programmenedzsmentért felelős rendezője az Inverse-nek elmondta, hogy már 2016 óta dolgoztak az Xbox Series X és az Xbox Series S visszamenőleges támogatásán – ekkortól fejlesztette a redmondi cég amúgy a next-gen gépeket, tehát konkrétan az első naptól kezdve ez volt a céljuk.

Már a tényleges szilikon birtoklása előtt elkezdték a next-gen chip szimulátorában tesztelni a teljesítményt, azaz mielőtt az AMD lehozta volna nekik az új GPU-t és CPU-t, ők már ehhez igazodva teszteltek, és minden egyes iterációnál tesztelték, hogy működik-e az adott játék. Csak ezután foglalkoztak azzal, hogy miként lehetne javítani rajtuk. Ekkor jött képbe például az Auto HDR technikája, ami a látványt teszi jobbá.

Ronald az Xbox Series visszamenőleges támogatásának tesztelési folyamatáról is beszélt. Az utóbbi évben főleg ezzel tevékenykedtek, ugyanis egy adott játék 16-24 órányi tesztelést igényel. Ehhez volt egy „hadseregük” – a kb. 500 fős csapat a játékok fontossági sorrendjéhez igazodva ment végig a címeken, és ha hibát találtak, kijavították a fejlesztők felkeresése nélkül, így teljes mértékben a Microsoft felelőssége volt a játékok működésének biztosítása.

Ronald végül azt is elárulta, hogy bár vannak technikai kihívások is, többnyire csak licencelés kérdése, hogy az eredeti Xboxra, vagy az Xbox 360-ra megjelent játékok is a[z Xbox] Game Pass részévé válhassanak. Legtöbbször ugyanis a kiadó vagy a fejlesztő már nem létezik, és eléggé nehéznek tartja ezekben az esetekben azt, hogy megtalálják, kitől is kell engedélyt kérniük.

Az Xbox Series X és az Xbox Series S tehát a legelső Xboxig visszamenőleg fog játékokat támogatni – az utóbbi esetében egy szerencsés felhasználó egy héttel korábban kapta kézhez a konzolt. A Redditen azt írja, hogy az 512 GB-os SSD-n mindössze 364 GB-nyi helyet használhat, ugyanis a többi az XSS rendszerfájljainak és az operációs rendszernek lett eltéve. Így pedig 3-4 játék után be is telhet a konzol. Hajjaj.

Az Xbox Series mindkét modellje november 10-étől lesz kapható.

Forrás: WCCFTech, PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu