Next-gen újrakiadást kap a Watch Dogs!

Még hivatalosan nem jelentették be, de teljesen biztosra vehetjük: a Ubisoft mindenféleképpen áthozza a PlayStation 5-re és az Xbox Series X-re, Xbox Series S-re a Watch Dogs-ot.

Watch Dogs Complete Edition. Ez a nagyobb halasztás után 2014. májusában kiadott játék első körben PlayStation 4-re, Xbox One-ra, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra jött ki, majd fél év múlva, novemberben Nintendo Wii U-ra is megérkezett. Ez volt az egyik olyan játék, ami miatt elhíresült a Ubisoft downgrade kifejezés: gyakran láthattunk ugyanis az E3-on elképesztően gyönyörűnek tűnő alkotásokat, amik aztán bolti verziójukban jóval csúnyábbak voltak. Ez alól nem volt kivétel Aiden Pearce története sem.

A PlayStation 4, Xbox One, PC trión már elérhető Watch Dogs Complete Edition (ami amúgy a Watch Dogs: Legion drágább kiadásai mellé pluszként jár) most korhatár-besoroláson esett át; az ESRB, az amerikai bizottság ugyanis PlayStation 5-re, Xbox Series X-re és Xbox Series S-re is értékelte a chicagói hackerkedést. Ez pedig azt jelenti, hogy a játék így már három konzolgeneráción lesz elérhető, így az újrakiadósdi trendje folytatódni fog, továbbá felmerül az a kérdés, hogy a Watch Dogs 2-t mikor emeli így át a Ubisoft? (Persze ott van a visszamenőleges támogatás, és esélyes, hogy az első rész is csak emiatt kap értékelést.)

A Ubisoft még nem erősítette meg, hogy a Watch Dogs Complete Edition a next-gen konzolokra is elérkezik, de a besorolást nem csak légből kapott információk alapján szokták kiosztogatni a tengerentúl (ahogy itt, Európában sem – igaz, itt az ESRB helyett a PEGI értékel), így Aiden harmadik generációs elérkezését 99%-ban ezzel meg is erősítették.

Ez a lépés jó lehet azoknak, akik tehetősebbek, és kíváncsiak Aiden Pearce sztorijára – mivel ő a Watch Dogs: Legionban a DLC-k révén ő is játszható karakter lesz a későbbiekben (erről korábban szó volt).

Nincs konzolgeneráció Watch Dogs nélkül.

Forrás: VG247

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu