Microsoft: az Xbox-vezér cáfolja a japán terjeszkedést

Phil Spencer szerint szó sincs arról, hogy japán stúdióval bővítenék az Xbox Game Studios-t (csakhogy ezzel ellentmond saját magának…).

A Bloomberg tudósítása alapján mi is beszámoltunk arról, hogy a Microsoft a japán játékiparban is meg szeretné vetni a lábát, és Spencert is idéztük azzal, hogy jó lenne az ázsiai, de leginkább japán terjeszkedés. Erre most itt egy interjú a GameSpottól, ahol az Xbox-vezér teljesen az ellenkezőjét állítja.

Spencer azt mondja, hogy nem terveznek ilyesmit. Nincs ott minden megbeszélésen, de szerinte ez a terjeszkedős pletyka nem tőle indult (holott tényleg ő maga fejezte ki pár hónappal ezelőtt ezt… ki érti ezt?). Korábban a japán stúdiók iránti affinitásáról beszélt, amikor több játékuk készült arrafelé first-party, belsős címként. Majd kiemelte, hogy a Zenimax felvásárlásával a Tango Gameworksszel (Shinji Mikami stúdiója, tőlük eddig a két The Evil Withint láthattuk, illetve a Ghostwire: Tokyo készül) több időt tölthetnek el. Szerinte ez egy általa érdekelt terület, de nem tartja hitelesnek a pletykát.

Kiemelte még azt is, hogy a Microsoft nem tervez versenyt a Sony és a Nintendo párosa ellen Japánban, ám ez nincs a tervében. Keményen kell dolgozniuk, hogy ott, illetve Dél-Koreában és Kínában is az eddigi legjobb generációjuk legyen – bizalommal néz elébe a lehetőségeknek, és ennek elérése mellett Spencer elkötelezett. Japánban majdnem azonnal elfogytak az előrendelhető konzolok, amivel a tavalyi összes Xbox One-os vásárlásokat is túlteljesítették arrafelé. Az Xbox Series S is szerinte jól fog ott teljesíteni a dizájn és az árazás miatt, mert ez is játékokra szánt hardvernek tekinthető. Az ottani partnerek révén egyre több japán IP – pl. Phantasy Star, Yakuza – érkezik a platformra (és a[z Xbox] Game Pass sem elfelejtendő tényező).

Úgyhogy Spencer arrafelé is hosszabb távon tervez, és nem is csoda: a Microsoft konzolos eladásai valahol a padlón keresendőek Japánban. Ezen a két Xbox Series modell viszont talán változtatni fog.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu