Deathloop: mégis lesz Steames verzió belőle [VIDEO]

Eddig kérdéses volt, hogy az Arkane Lyon alkotása a Valve digitális boltjából is elérhető lesz-e. És ha már Steam, a DualSense is már támogatott… részben.

A Deathloopban a célunk az, hogy 24 órán belül kiiktassunk nyolc célpontot egy szigeten, hogy ezzel megtörjük az időhurkot. Az egyik bérgyilkos el akar menekülni innen, a másikat pedig azzal bízták meg, hogy a kollégájával végezzen, és itt lép be az átmenetektől mentes multiplayer, ugyanis a második karakter felett átvehetjük az irányítást, hogy szépen elrontsuk a vetélytársunk napján (ezt több értelemben is jogosnak mondhatjuk).

Colt és Julianna párbaja tehát nem lesz gyenge dobás, és a Dishonored 2 után az Arkane Lyon újabb sikeres projekten tevékenykedik. És most több idejük is van, ugyanis eredetileg az év végén jött volna ki a Deathloop, de a koronavírus-világjárvány miatt az eredeti elképzelések (náluk is) dugába dőltek. De most már biztos: lesz Steames verzió, természetesen Denuvo DRM-mel. A 60 eurós (~22 ezer forintos) kiadás mellé egy karakterskint kapunk, a 80 eurós (~29 ezer forintos) Digital Deluxe verzió pedig még többet ad, a fegyverek skinjeiből is lesz ilyen fénylő verzió, szóval kozmetikai extrákra kell gondolni. A Deathloop május 21-én jön PlayStation 5-re és PC-re.

Addigra talán már teljeskörű támogatást kaphat a PlayStation 5 kontrollere, a DualSense – a Steam új béta kliense kezdetlegesen is, de már támogatja az új kontrollert, ugyanis a komolyabb funkciók (a vibráció, a tapipad, illetve a gyorsulásérzékelő) még nem működnek. Ez is valami: nem is biztos, hogy egyből mindent szeretnénk, mert tény, az Xbox Series új kontrollere is már működik Gabe Newellék platformján (a kliens két eltérő kontrollerként regisztrálta eddig azt, de a béta kijavítja), azért a DualSense a haptikus visszajelzésével már egy komolyabb gépezetnek nevezhető.

És nem véletlenül írtuk azt, hogy „még nem működnek”, ami azt jelenti, hogy a Valve és a Sony hamarosan teljesen támogatottá teszi a DualSense-et, és így akár a fejlesztők is alkalmazhatják az új funkciókat.

Forrás: PCGamer, PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu