Demon’s Souls: kinyithatatlan ajtó a remake-ben [VIDEO]

A PlayStation 5 nyitócímeinek egyike egy rejtélyes ajtóval keltette fel a játékosainak kíváncsiságát.

A Demon’s Soulsra nekünk még várni kell (ugyanis a PlayStation 5 Standard Edition és a PlayStation 5 Digital Edition csak 19-étől lesz elérhető hazánkban), de úgy tűnik, hogy a pletykák szerint hamarosan a Sony Interactive Entertainment (SIE) berkeibe jutó Bluepoint Games és a SIE Japan Studio felújítása nagy sikernek örvend, és valami még készülhet a háttérben, ugyanis van egy ajtó, amit senki sem tudott kinyitni, és mindenki azon gondolkodik, hogy pontosan mire is lehet számítani mögötte.

Egy lehetséges teória João Marcos Teixeirától származik: szerinte ez olyasmi, amit a Bluepoint Games és a SIE Japan Studio a 2018-ban kizárólag PlayStation 4-re megjelent Shadow of the Colossus remake-ben is megejtett. Ez egy easter egg lehet, amiről mindenki azt hitte, hogy az eredeti verzióban ott volt, de nem, csak a remake része lett. Ebből adódóan elméletileg ez csak egy furcsaság, amivel a közösségi médiában akarja a Sony generálni a kommenteket, tweeteket…

A Redditről származik a lenti kép, és ezen elméletben azt láthatjuk, hogy a zárt ajtó mögött pontosan mi is van. Szerinte a zárt ajtóhoz szorosan odaállva új mozgathatjuk a kamerát, hogy átláthassuk a másik oldalra, és így aktiváljuk a fotó módot, hogy az ajtó mögött rejlő teraszt megtekinthessük. A Yuria tornya előtti híd előtt megállva, ha aktiváljuk a fotó módot, ugyanúgy felnézhetünk erre a teraszra, ahol így megláthatjuk a tárgyat, amit ebben a pillanatban nem tud senki sem elérni.

Akármi is lesz ebből (nem tartjuk kizártnak, hogy ebből végül egy DLC lesz, és így tudunk eljutni az új tartalmakhoz…), ezzel legalább a fejlesztők elérik, hogy a játékról beszélgessünk, és manapság nem valami gyakori az ilyen titok elrejtése bárminemű játékban. Így pedig a PlayStation 5 egyfajta múltba révedést eredményez, ami ebben az esetben igencsak jó gondolatnak mondható.

Forrás: DualShockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu