Halo Infinite: nem lesz ott a Video Game Awardson

Az év végi Video Game Awards (The Game Awards) nem erősödik a 343 Industries jövőre halasztott alkotásával – és ez már hivatalos.

Augusztusban hallottuk, hogy a Microsoft a Halo Infinite elhalasztása mellett döntött, így Master Chief nem volt ott az Xbox Series nyitócímei között. Azóta sokat nem is hallottunk az új Halo-ról, de talán nem is véletlenül: a Redditen, a heti Halo-beszélgetéses témában a stúdiótól Brian Jarrad, a cég közösségi rendezője billentyűzetet ragadott, hogy elmondja, mi is a 343 Industries terve a közeljövőben.

Az illető szerint most a megjelenés elhalasztásának következményeivel foglalkozik a csapat, és teljes erővel a játék minden egyes aspektusán dolgoznak. Megerősítette, hogy a decemberi Video Game Awardsra semmilyen tervük nincsen, de a következő néhány hét során egy nagyobb szintű hírcsomagot szeretnének közölni, hogy az ünnepek után újra tudják indítani ezt a nagy utazást. Szerinte Geoff Keighley műsorára összerakni egy demót, vagy egy nagyobb bemutatót igencsak sok munkát igényelne, és ez rossz hatással lenne az ünnepek előttre tett fejlesztési mérföldkövek elérésére. Úgyhogy 2021 elején fognak többet mondani.

Tudja jól, hogy rosszul esik ez a várakozás, de szerinte a 343 Industries most mindent kihasznál a plusz időben, hogy a legjobb eredmény valósulhasson meg, és a stúdió elkötelezett a nagyobb átláthatóság, transzparencia, illetve párbeszéd mellett – úgy látja, hogy hamarosan el is jutunk ide, hogy megint elinduljon „a hype vonat” a játék megjelenéséig.

Ez pedig nem hangzik valami biztatóan, de azért bízunk abban, hogy a játék legtöbb tartalma tényleg készen van, viszont ha a 343 Industries tényleg ennyire távolságot tartó megközelítést használ, lehetséges, hogy sok dolgot újragondolnak, ami meg is magyarázhatja, hogy mire fel tolták át Master Chief visszatérését 2021-re.

A Halo Infinite tehát valamikor jövőre fog megjelenni Xbox Series X-re, Xbox Series S-re, PC-re, illetve Xbox One-ra (és remélhetőleg nem a kurrens-gen port az, ami visszafogja a fejlesztőket – ilyesmire utalt a CD Projekt RED a Cyberpunk 2077 legutóbbi halasztása során).

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu