PlayStation 5-exkluzív lesz a God of War: Ragnarok? A Sony hallgat

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója nem akarja sem megcáfolni, sem megerősíteni, hogy a 2018-ban megjelent, PlayStation 4-exkluzív God of War folytatása cross-gen lesz-e avagy sem.

A The Telegraph elkapta Ryant, hogy beszélgessen a PlayStation 5-ről, és a PlayStation vezetője kapott egy eléggé célratörő kérdést: meg tudja-e erősíteni, hogy a korábban bejelentett God of War: Ragnarok PS5-exkluzív lesz-e. Erre Ryan csak annyit mondott, hogy „Sajnálom, erről ma nincs mondanivalóm.” Ez szerintünk azt jelenti, hogy figyelemmel követik, hogy a PlayStation 4 > PlayStation 5 generációváltás milyen tempóval történik, és ha az elvárásokhoz képest annyira sokan nem ugranak át „az ötös számú játékállomásra”, akkor megfontolhatják, hogy a PlayStation 5-ös verzió mellé kihozzanak egy PlayStation 4-es átiratot is. (És ebben lenne is ráció, mert a Horizon Forbidden West esetében is hivatalos a cross-gen megjelenés…) Persze az is lehet, hogy Ryan még nem akarja beindítani a komolyabb marketinget Kratosnak és Atreusnak. Lehetséges, hogy jövőre fog megjelenni. A név sem hivatalos még.

Ryan hozzátette, hogy nem hallják a PlayStation 5 tárhelyével kapcsolatos kritikákat (kb. 667 GB áll rendelkezésre, és ugyebár nem lehet az alaplapra hegesztett SSD-t kicserélni, és most még külső SSD-t sem lehet a konzolra kötni…), de figyelik, hogy az emberek elkezdik majd használni a PlayStation 5-öt – szerinte nem lesz helyhiánnyal kapcsolatos probléma, és mivel már a PlayStation 4-en is nagyítóval figyelemmel tudják követni a HDD-használatot, az ott szerzett tapasztalatok láttán szerinte nem lesz kritika a helyhiány miatt. (Eközben azért a Call of Duty: Black Ops Cold War 150 GB-t lazán elfogyaszt.)

Végül pedig Ryan azt mondta, hogy téves az a pletyka, hogy a first-party, belsős fejlesztésű játékok esetében még nagyobb áremelésen gondolkodtak. De drágább lesz mondjuk a Naughty Dog első PlayStation 5-ös játéka? Ryan válaszában nem akart előrejelzéseket tenni arról, hogy mi (nem) történhet a jövőben, majd megismételte, hogy a további áremeléses pletykák tévesek.

Majd meglátjuk.

Forrás: PSU, PSU, PSU

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)