Project 007: James Bond-eredettörténet az IO Interactive-tól! [VIDEO]

Most már nem csak a 47-es ügynök történetén dolgoznak a dán fejlesztők: egy másik ügynök is csatlakozik hozzájuk. A neve pedig Bond. James Bond.

Az IO Interactive bejelentette a Project 007-et, ami kódnévként szolgál csak ennek a James Bond-játéknak. Ezt a stúdió saját maga fogja majd kiadni (ahogy a Hitman III-at is), mégpedig „modern rendszerekre és platformokra”, kihasználva a saját technológiájukat (Glacier engine). Ebből pedig biztosra vehetjük: a PlayStation 5, az Xbox Series, illetve a PC lesz a lehető legnagyobb eséllyel célplatform.

Hakan Abrak, az IO Interactive vezérigazgatója egy sajtóközleményben azt mondta, hogy néha a csillagok jó állása segítenek nekik, és az, hogy egy új, eredeti James Bond-játékot fejleszthet a csapat, egy nagy kihívás, ám ő bízik a csapatában, mert szorosan együttműködnek az EON-nal (nem, nem a villanyszolgáltatóval…) és az MGM-mel, amivel remélhetőleg valami igazán különlegeset valósíthatnak meg. Abrak szerint nem kisebb projektről van szó, mint az IO Interactive eddigi legambíciózusabb játékáról. Tehát a Hitman III-nál is nagyobb játék lesz.

Robert Marick, az MGM nemzetközi fogyasztói termékekért és élményekért felelős alelnöke szerint a videojátékos térben James Bondnak nagy története van, és azt mondja, hogy egy új szemszöget valósíthatnak meg a 007-es ügynök karakteréből. Úgy látja, hogy az IO Interactive az immerzív történetmesélésben, továbbá az élő, lélegző világok megalkotásában mesterien jók.

És ahogy a játék weboldala is mondja, a Project 007-ben még nem leszünk olyan hipertapasztaltak, mert itt a célunk a 00-s státusz elérése lesz, így visszamegyünk egészen a kezdetekbe, és így James Bond még abszolút zöldfülűnek mondható ügynök lesz. De a játék fejlesztéséhez embereket is keresnek szerte a világon, hogy tényleg valami egyedi végeredmény jusson ki az IO Interactive kezei közül.

A Nintendo 64-re megjelent Goldeneye 007 óta egészen maradandó Bond-játék nem jelent meg (szódával, nem Martinivel, de annak remake-je esetleg elmegy…), úgyhogy a dán csapat vállán nagy teher lesz.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu