PlayStation 5: jobb teljesítmény a külsős fejlesztők játékaiban, a Microsoft nem adja fel

A multiplatform, third-party fejlesztések esetében a Microsoft felvállalta, hogy a fejlesztőkkel közösen megoldja a teljesítménybeli hátrányokat.

A Microsoft ugyebár úgy hirdette az Xbox Series X-et, hogy az lesz a legerősebb konzol a piacon. A 12 TFLOPS számítási teljesítményre képes hardvernek így elvileg jobb eredményre kellene jutnia a riválisnál, a PlayStation 5-nél, de a külsős fejlesztők játékai (pl. Devil May Cry 5 Special Edition, DIRT 5, Assassin’s Creed: Valhalla) mégis a Sony masináján mutat fel erősebb performanszot.

A The Verge szerint a PlayStation 5 ezt azért érte el, mert a Sony eléggé korán kiküldte a PS5 fejlesztőkészleteit a fejlesztőknek, így a Microsofttal szemben lépéselőnye volt: a redmondi cég csak júniusban kezdte el az Xbox Series X-re és az Xbox Series S-re elfogadni a beérkező játékokat. Az indoklás erre az lehet, hogy a Microsoft inkább bevárta az AMD-t, hogy a next-gen Xboxba a teljes RDNA 2 támogatást betehesse (erről korábban már említést tettünk).

Erre a Microsoft reagált is: tudják jól, hogy több Xbox Series X-re és Xbox Series S-re optimalizált játék esetében teljesítménnyel kapcsolatos elmaradásokról van szó, és a partnereikkel együttműködnek a hibák elhárításán, hogy aztán optimális élményben részesülhessen az, aki az új Xbox modellek valamelyikét megszerezte. A konzolgeneráció elején szerintük még csak a felszínt kapargatják a partnerek, és az új platform (platformok?) teljes kiaknázását még ki kell tanulniuk, így kisebb bugfixekre szükség lehet. Továbbra is törekednek azon, hogy a fejlesztőkkel közösen az két Xbox Series képességeinek a száz százalékát elérhessék.

Úgyhogy a Microsoft türelemre intő megközelítésének ez a gyenge pontja: a Sony hamarabb elvégezte a munkáját, ami miatt a fejlesztők gyorsabban elérhetik a teljesítménybeli plafont, míg a Microsoft a több technikai lehetőség érdekében kivárt, ami miatt a rajt nem lett olyan erős, mint „a kékeknél”. Erre később lesz érdemes visszatérni.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu