Twitteres kalandot kapott a The Elder Scrolls Online

A Bethesda Game Studios már megint megcsinálta a papíron hallatlannak tűnő koncepció megvalósítását.

A Bethesda ausztrál és új-zélandi területeknek szánt Twitter-fiókján egy játszható The Elder Scrolls küldetést publikáltak. Nem, ez nem valami link a játékban elérhető tartalmakhoz, hanem konkrétan egy szöveges kalandjátékot valósítottak meg – ha esetleg a múltból rémlene a Kaland, Játék, Kockázat című könyvsorozat (asztali RPG kb.), ezt hozták létre a csiripelő közösségi médiumon.

Hogyan is működik ez? A kérdés teljesen jogos: ahogy az imént említett könyvekben, úgy itt is opciók közül választhatunk, és ettől függően halad a történetünk vagy addig, amíg el nem jutunk a küldetés végére, vagy amíg bele nem halunk az egészbe, így nem nevezhető lehetetlennek a feladat, de azért meg kell fontolni, hogy például az utat követjük, vagy az erdős terület felfedezését választjuk, mert akár egy, eleinte ártatlannak tűnő döntés is dönthet a sorsunkról.

A The Elder Scrolls Online szöveges kalandja Markarth városában kezdődik – ez a régió minden bizonnyal ismerős azoknak, akik a The Elder Scrolls V: Skyrimban eltöltöttek pár(száz… ezer?) órát. A helyszín nem véletlen: ez az egész amúgy egy marketinghúzás akar lenni a már a Microsoft által felvásárolt Bethesdától, és abból is egy egészen dörzsöltet kaptunk – megjelent ugyanis The Elder Scrols Online-ban a Markarth DLC Game Pack, ami a Dark Heart of Skyrim történetszálat hivatott befejezni. Szóval egy MMO kiegészítését hirdetik a Twitteren. Ügyes.

Az ausztrál és az új-zélandi játékosok – ha teljesítik február elseje előtt a Twitteres kalandot – nyereményjátékban vehetnek részt, hogy The Elder Scrolls Onlineos díjakat nyerhessenek. Az MMO-t amúgy december 9-éig ingyenesen lehet játszani, és ha esetleg megtetszik a játék, akkor például a Steamen 60%-os kedvezménnyel megvehetjük az alapkiadást (Standard Edition), mégpedig 8 euróért (kb. 2900 forint).

Itt pedig illik Todd Howard mémmé vált kommentje: it just works, azaz… ez egyszerűen csak működik.

Forrás: PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu