Jóval később érkezik a Halo Infinite mint gondoltuk volna!

Úgy tűnt eddig, hogy talán 2021 elején, esetleg tavaszán meg is jelenik a 343 Industries következő játéka. Nem így lesz – Master Chief új története ennél sokkal később fog megérkezni.

A fejlesztők a Halo Waypointon írtak egy nagyobb posztot. Joseph Staten, a Halo Infinite kreatív rendezője felfedte, hogy az utóbbi négy hónap alatt ismét elmerült a Halo univerzumában, és most a beosztásának köszönhetően segít a csapatnak, hogy a Halo Infinite 2021 őszén megjelenjen. Igen: ősszel! Azaz a korábban tervezett novemberi megjelenéshez képest akár egy teljes évvel később is jöhet Master Chief.

Addig pedig az élmény tesztelésére, felépítésére és finomhangolására törekednek. Staten júliusban csatlakozott a csapathoz, amikor is a júliusi sztorimódos demóval kapcsolatos visszajelzések beömlöttek. Ekkor pedig rájöttek, hogy több idő kell, amire megfelelően kivitelezhetik az elképzeléseiket. A halasztással pedig meghúzták az őszi fejlesztést, az ünnepek alatt pihenhetnek, januártól pedig a 343 Industries egészséges tempóval befejezheti a fejlesztést, és persze a megjelenés csak a kezdet: utána az élő szolgáltatásos modell révén továbbra is bővülni fog.

Staten hozzátette, hogy a játékot nekünk fejlesztik, és ez a poszt az első, amiben további részleteket közölnek arról, hogy mit csinálnak (elég sokat taglalták az élő szolgáltatás-testreszabás-grafika hármasát…). Ő a munkája első hete alatt kétszer is végigvitte a Halo Infinite kampányát, és pozitívan sokkolta a csapat munkája őt, ugyanis ez a játék a Halo sorozat eddigi legkiterjedtebb világával rendelkezik, és ő kapásból érezte a „fél percnyi szórakozást”, amit a Halo „szíveként” kezel. Úgy hatott rá, mintha ez az eredeti Halo koncepció lett volna 2000-ből, csak két évtizednyi technikai és kreatív innovációval.

Ezzel pedig hivatalos: nem véletlenül mondta Phil Spencer, az Xbox-vezér, hogy a 2020 év végi kínálat helyett a 2021 végi játékfelhozatal sokkal fontosabb lesz… és hova is tolta ki az Xbox Seriesre, Xbox One-ra és PC-re készülő Halo Infinite-et? Pont ebbe az időszakba…

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu