A Facebook feldarabolására készül az amerikai Kereskedelmi Szövetségi Bizottság!

TECH HÍREK – Az Egyesült Államok Kereskedelmi Szövetségi Bizottsága (amit innentől csak FTC-ként említünk) pert kezdeményez Mark Zuckerberg cége ellen, mivel az éveken keresztül a versenyhelyzetet megakadályozó lépésekkel élt vissza.

Az FTC által benyújtott dokumentumok szerint a Facebook egy szisztematikus stratégiát alkalmazott, amivel így a cég megőrizhette monopóliumhelyzetét, kiiktatva a riválisokat. Az FTC megemlítette a 2012-es Instagram-, illetve a 2014-es WhatsApp-felvásárlást, és eközben a szoftverfejlesztők is a versengést megakadályozó lépésekkel találták szembe magukat. A nyomozást 46 állam főügyésze mellett Guam és Columbia körzete (Washington város – az Egyesült Államok fővárosa) is támogatta.

A vádirat szerint a Facebook először tényleg versengeni akart az Instagrammal, ami pont a közösségi hálózatok közötti verseny kritikus időpontjában lépett az előtérbe, de végül a cég jobbnak látta a verseny helyett felvásárolni a riválist (mintha a Microsoft is ezt csinálná…), és ezt 2012 áprilisában 1 milliárd dollárért tette – az FTC szerint ez a lépés a Facebookra leselkedő veszélyt hatástalanította, és a többi platform térnyerését is ellehetetlenítette. Szintén 2012-ben kezdett szárnyalni a WhatsApp, ami a mobilos üzenetküldésben tisztán nemzetközi vezető szereppel bírt – ezt a Facebook pedig 2014 februárjában 19 milliárd dollárért kebelezte be.

Az FTC kiemelte, hogy eközben a háttérben is megakadályozta a versenytársakat a Facebook – 2013-ban a Twitter videós appja, a Vine körüli API-ben akadályozta meg, hogy a Facebookos barátainkat felkeressük onnan. És többek között ezért is akarja lebontani a Facebookot, hogy így például szétbonthassa az Instagramot, a WhatsAppot, és valamelyest elő tudja segíteni a versengést a közösségi platformok között. Ian Conner, az FTC piaci versenyekért felelős irodájának vezetője szerint többmillió amerikai életében központi szereppel bír a(z online személyes közösségi háló, és a Facebook monopolhelyzetét fenntartani kívánó lépései a fogyasztóktól elveszi a versengésből adódó hasznot, és ezért akarják visszafordítani a Zuckerberg-céget ebből az irányból, hogy az innováció és a szabad verseny ismét fontos szerephez jusson.

Amúgy a Microsoft is hasonló helyzetbe jutott: az 1998-ban ellenük hasonló célból indított per a 90-es évek elején tett lépéseik miatt oda jutott, hogy az igazságügyi minisztérium legyőzte Bill Gates-éket, emiatt a Microsoftot két részre bontták volna: az egyik a Windowsért lett volna a felelős, a másik pedig a többiért – 2001-ben pedig a redmondi cég végül peren kívül megállapodott az akkori amerikai kormánnyal a versengés elősegítése érdekében.

A Facebook alelnöke és jogi tanácsadója, Jennifer Newstead egy hosszú posztban revizionistának (azaz a történelmet átírónak) nevezte a pert, ugyanis az FTC 2012-ben rábólintott az Instagram felvásárlására, és 2014-ben az Európai Bizottság sem tartózkodott a WhatsApp megszerzésétől. Newstead szerint a törvényeket, továbbá az innováció és a befektetések párosából adódó következményeket figyelmen kívül hagyja most az FTC, és úgy látja, hogy az anti-tröszt törvényeknek nem így kellene működnie.

Newstead szerint az FTC és az USA államai éveken át szó nélkül hagyták, hogy a Facebook többmilliárd dollárt és többmillió munkaórát fektessen az Instagramba és a WhatsAppba, hogy azok a ma is ismert applikációk lehessenek, majd kiemelte, hogy az FTC vezetőségéből ketten a per benyújtása ellen szavaztak. Newstead szerint a választások, az ártalmas tartalmak és a magánélet hármasához köthető cselekedetekre fognak kérdezni a per alatt, és emiatt a Facebooknak tudomása van a fennálló hangulatról, környezetről – viszont ezt az egészet nem az anti-tröszt dolgokhoz kötné, hanem inkább az internet szabályainak frissítése megoldaná az ügyet.

Newstead hozzátette, hogy a Facebook nem létezne jelenlegi formájában, ha a jelenleg érvényes amerikai törvények, amik az innovációt és a versengést elősegítik, nem léteznének. Azért sikeres Zuckerberg cége, mert kockázatos befektetéseik megtérültek, és az embereknek, a befektetőknek és a hirdetőknek is értéket biztosítanak. Eddig is és ezután is egy versenyre hajlamos térben fognak tevékenykedni, és Newstead szerint a felvásárlások elősegítették a versengést, miközben az embereknek és a hirdetőknek is hasznot hoztak. Alig várja, hogy a bíróságon be tudják bizonyítani, hogy a Facebooknak, a WhatsAppnak és az Instagramnak egy kézben van a helye.

Az FTC egy kérdezz-feleleket is összehozott a perről. Röviden egy TLDR összefoglaló: az FTC eddig szótlanul hagyta a Facebook terjeszkedését, de most hirtelen szabályozást szeretne, és ezt azzal kezdené, hogy Zuckerberg cégét részekre szedi. Kérdés persze, hogy nincs-e túl késő már ehhez.

Forrás: PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu