The Wolf Among Us 2: A Telltale Series: epizodikus, de nem úgy készül

A feltámasztott Telltale Games megpróbál fából vaskarikát csinálni…?

Emlékszünk a The Wolf Among Us második évadára? Ezt pontosan egy éve, a 2019-es The Game Awardson jelentette be az időközben újjáélesztett Telltale Games. A stúdió most a Twitteren egy új közleményben tájékoztatta a rajongókat a játék fejlesztésével kapcsolatos fejleményekről.

A közlemény szerint egy évvel ezelőtt a stúdió meglepte a játékosok közösségét azzal, amikor bejelentette: a fejlesztést megelőző, pre-produkciós munkálatoknak nekiültek a The Wolf Among Us új évadának megvalósítása céljából. Azóta a csapat keményen dolgozott, miközben továbbra is az a céljuk, hogy minél több klasszikus Telltale-sorozatot visszahozhassanak és ismét elérhetővé tehessenek. Ennek volt eredménye például a Batman – The Telltale Series: Shadow Edition (ami konkrétan egy noir szűrős újrakiadás volt a Denevérember történetéből…), majd a Tales from Monkey Islandet is ki tudják ismételten adni.

Aztán a héten lehetőségük lett újra kiadni a Wallace & Gromit’s Grand Adventures-t, a Strong Bad’s Cool Game for Attractive People-t, illetve a Telltale Texas Hold ‘Em!-et, de ennek ellenére jól tudják, hogy a Wolf Among Us folytatásáról akarunk hallani – de erről csak annyit mondtak, hogy a megfelelő időben többet fognak közölni. Azt viszont elmondhatják, hogy egyszerre a teljes szezont fejlesztik, és még több tennivalójuk van, mielőtt elárulhatják, hogy onnan miként tovább. Szóval még várnunk kell.

Végül még elmondták, hogy a további Telltale-es címek esetében az IP-k jogai visszamentek az eredeti tulajdonosokhoz, és azok sorsa így nem az ő kezükben van. Addig pedig kezeljük őket csak rajongóknak, akik a Telltale-örökséghez ragaszkodnak. A megfelelő időben (ezt a szófordulatot többször is használták!) jóval többet fognak mondani. Addig is megköszönik, hogy a rajongóik vagyunk, majd boldog új évet kívántak.

A The Wolf Among Us 2: A Telltale Series hivatalosan konzolokra és PC-re készül (utóbbin Epic Games Store-os megjelenésre kell felkészülni). Next-gen kiadásra készülnek…?

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu