Bocsánatot kért a CD Projekt RED a Cyberpunk 2077 teljesítménye miatt [VIDEO]

Akinek nincs next-gen konzolja vagy egy erős PC-je, ne számítson idén erősebb teljesítményre a Cyberpunk 2077-ben.

A lengyel fejlesztők (név szerint Marcin Iwinski, Adam Kicinski, Adam Badowski, Michał Nowakowski, Piotr Nielubowicz és Piotr Karwowski) a weboldalukon közöltek egy bocsánatkérést, mert nem mutatták meg a Cyberpunk 2077-et az alap PlayStation 4-en és Xbox One-on, ugyanis ezzel nem adtak megfelelő kiindulópontot a vásárlóknak arról, hogy a vétel előtt mire számítsanak. Több figyelmet kellett volna az alap PS4/X1 párosra szánniuk.

Majd hozzátették, hogy a buggyomlálás és a játék kiakadása, váratlan leállása sem lesz elhanyagolva. Az első frissítések után egy héten belül itt lesz a következő. Az ünnepek után két nagy patch jön – az első februárban, a második pedig februárban érkezik (és nem csak konzolokra, hanem PC-re is!). Ezek szerintük a legszembetűnőbb hibákat orvosolni fogják a kurrens-gen konzolokon, és a patchek megjelenése előtt listát kapunk majd arról, hogy melyik mit is javít ki. Ettől a Cyberpunk 2077 egy sima PlayStation 4-en (PlayStation 4 Slimen) vagy Xbox One-on (Xbox One S-en) nem fog úgy kinézni, mint egy next-gen konzolon vagy egy izmos PC-n, de élményben jóval közelebb jut hozzájuk.

A CD Projekt RED azt szeretné, hogy mindegyik vásárló elégedett legyen – egy esélyt szeretnének, és aki türelmetlen a konzolos verzió frissítéseivel kapcsolatban, pénzvisszatérítést kérhet a PlayStation Store-on és a Microsoft Store-on keresztül. A lemezes verziók esetében pedig a boltban kérhetjük ezt, de ha nem menne az ügy, írjunk nekik egy emailt a [email protected] címre – de december 21-éig tehetjük csak ezt meg.

A Digital Foundry pedig új elemző videóval jelentkezett. Ezúttal a PlayStation 5-ön, az Xbox Series X-en és az Xbox Series S-en futtatják a Cyberpunk 2077-et, ami a kurrens-gen verzió visszamenőleg támogatott változata, mivel a next-gen patch jövőre fog csak megjelenni. A PlayStation 5-ön a PlayStation 4 Pro-s felbontás és beállítások érhetőek el, így a felbontás maximum 1188p, de a frame rate eléggé stabilan 60 FPS. Csak akkor megy az ötvenes territóriumba le, amikor vezetünk.

Az Xbox Series konzolokon a helyzet kicsit más – az Xbox Series X-en választhatunk a teljesítmény (Performance) mód és a minőségre (Quality) törekvő mód között. Előbbi 1080p-n, 60 FPS-sel futtatja a játékot, míg az utóbbi 1512p és 1728p között mozog, és grafikailag kicsit erősít (több NPC, ambient occlusion, részletesebb tükröződések), ám cserébe csak 30 FPS-t kapunk. Az Xbox Series X Performance módja többet küszködik a PlayStation 5-nél: a nagyobb lövöldözések közepette akár 40 FPS-re is lemehet. Az Xbox Series S csak egy grafikai módot kínál, de a legtöbb vizuális elemet átemelte a nagytesó Quality módjából. 1296p felbontáson többnyire 30 FPS-sel futtatja a Cyberpunk 2077-et, igaz, néha lemehet 25-26 FPS-re a frame rate. A HDR egyik konzolon sem fut megfelelően.

Úgyhogy a lengyelek valamelyest befürödtek.

Forrás: Gematsu, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu