PlayStation 5: a brazil bíróság a Sony ellen ítélt

São Paulo-ban állítólag döntés született: a Sony-nak kötelező a szabályzatát és a konzolokat helyreállítania.

A Metropolis brazil portugál írását a ResetErán lefordították, és eszerint azok a konzolok, amik a Sony felhasználói feltételekkel kapcsolatos szerződését megsértették, használhatatlanná váltak. Tehát: nem csak az érintett felhasználói fiókokra csapott le az a bizonyos banhammer, hanem a konzolok maguk lettek teljesen működésképtelenek.

Sajnos ebből nem tudtuk meg, hogy a PlayStation 5 Digital Edition érintett csak, vagy a PlayStation 5 Standard Edition is ilyen problémába futhat az országban, ahol amúgy kifejezetten drágák a konzolok az import vámok miatt, de a Metropolis azért kihangsúlyozta, hogy „a készülék nem működik tovább [a kitiltás után], és más célra sem lesz használható.” Egy jogi szakértő a Metropolisnak azt mondta, hogy ha például a Netflix (vagy bármelyik streamelő szolgáltatás) szabályzatát megszegjük, akkor ez olyan lenne, hogy büntetésképp a televíziónk véglegesen kikapcsolva marad, így nem tudjuk csak hagyományos (szakmai szóval élve lineáris) televíziózásra sem használni a készüléket.

Anderson Antonucci, a bíró a döntésében azt mondta, hogy a Sony konzolokra tett „lakat” eltávolítása nehezen megjavítható konzolt, vagy akár kijavíthatatlan károkat okozhat (ne feledjük, arrafelé még most is gyakori még maga a PS2 is, mivel az olcsóbban megszerezhető – arrafelé egy PlayStation 5 közel ötezer reál, ami forintban közel 285 ezer…). Sajnos a Metropolis nem részletezte azt sem, hogy ez a PlayStation Plus Collectionnel kapcsolatos trükközéshez köthető-e. A Sony pedig még nem reagált az ítéletre.

És eközben a Twitteren a #NOPS5 hashtag elég gyorsan elterjedt: nem sokan kaptak karácsonyra PlayStation 5-öt (ha valami mást meg igen, az is több a semminél…), talán pont a konzolüzérek miatt keletkezett készlethiányok miatt. Pedig lehet, hogy néhányan pont ennek örültek volna a fa alatt… már ha egyáltalán el tudták volna helyezni alá a dobozát, mert azért nem egy kis méretű masináról beszélünk. Néhány példa lent megtekinthető.

Forrás: PSL, JVL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu