Miként kezeli a Nintendo a hackereket?

A nagy N figyelemmel követi azokat, akik a szoftvereikkel/hardvereikkel babrálnak, és csak utána jön a csapás.

Bár a Nintendo mindig is egy barátságos cégként ábrázolta magát, nem mindig mondhatjuk ezt róluk: a családközpontú japán cég ugyanis a saját IP-ivel kapcsolatban már eléggé zsugori (nem véletlenül támadtak a játékaikból készített, emulálható ROM-okat tároló és letöltést kínáló oldalak ellen). És most kiszivárgott több dokumentum is, amiben részletezték, hogy a hackerekkel kapcsolatban milyen megközelítésekkel élnek. Egy 2013-as dokumentumban egy Nintendo 3DS-modder, név szerint Neimod megmutatja, hogy miként tartotta a nagy N a szemét rajta, és több akciótervet is létrehozott a Nintendo, hogy végül lecsapjon rá.

Egy részletesebb dokumentum, amit magyarul kb. olyan címmel illettek, hogy A végső kényszerítő javaslat, felfedte, hogy a Nintendo konkrétan megtudta, hogy Neimod hol dolgozott, hol élt, kikkel élt, és mivel töltötte a szabadidejét. Egy helyi megfigyelő révén megtudták, hogy mikor érkezett haza, és ekkor ez az csoport javaslatot tett neki a küszöbén, ami szerintük mind a két fél számára kedvező lett volna. Tehát ilyen módon fenyítették meg őt.

Nem olyan komoly mértékben, ezt azért hozzá kell tenni: a Nintendo ugyanis azt akarta, hogy mindegyik fél jól járjon. Az egyik opció ugyanis az volt, hogy Neimodot felbérli a nagy N, hogy „vadásszon” a japán cégnek, így a Nintendo 3DS-ben rejlő technikai „nyitott kapukat” ő elmondhatta volna a cégnek, amiért pedig jutalmat kapott volna, így pedig a nagy N imázsa is egy modern, technikailag jártas cégként ábrázolta volna magát. A másik opció? Bűnügyi eljárás Neimod ellen.

Persze azért itt ki kell emelni, hogy a Nintendónak (ahogy a Sony-nak és a Microsoftnak is) joga van jogi lépéseket tenni a hackerek ellen, és azért itt sem kapásból a büntetéses opcióval támadtak az illetőre, ahogy ezt sok másik ingyenes rajongói játék vagy elképzelés esetében láthattuk. (Például a Mario Battle Royale, amit végül a Nintendo maga átemelt egy kicsit átdolgozott formátumban.)

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu