Afrikában játszódhat az Uncharted

MOZI HÍREK – Bár a Sony nem nagyon mutatta meg még az Uncharted filmadaptációját, egy-két részlet így is, úgy is kijut a nyilvánosságra.

Az Uncharted filmadaptációja jó egy évtizedig nem volt képes komolyabban elindulni, de a Naughty Dog IP-jéből készülő feldolgozás (vagyis nem éppen feldolgozás, mert a történet nem a játékokból merít…) végre jó kezekben van. Tom Holland (aki mostanában Pókemberként is futott már pítör Pár kört) lesz Nathan Drake karakterének bőrében, a rendező pedig a sokszori változás után végre rögzült (Ruben Fleischer lesz az).

Az Uncharted film eredettörténetet fog elénk tárni, ugyanis Drake jóval fiatalabb lesz, mint a négy fő felvonásban (volt egy a PlayStation Vitán is, de most csak az asztali verziókat nézzük) látott önmagához képest, és ezt egy képen is érzékeltette már a színész. Sajnos a Sony ennél sokkal szűkmarkúbb, ugyanis továbbra sem láttunk egy trailert sem a már igazán régóta bejelentett Uncharted-adaptációból. Az egészet részben megtörte viszont a cég, amikor is az Uncharted film hivatalos Twitter-fiókján közölt négy képet a hosszú ideje várt kalandokból.

Egy kisebb, arany kereszt egy titkos kulcs lehet, amit talán Drake az utazása során bevet. Egy ismeretlen helyszín egy hatalmas ládát mutat, egy másik lokáció pedig egy lovas szobrot mutat meg nekünk (ezen pedig a keresztes szimbólum hasonlít a kulcs alakzatára), aztán a világ térképét is láthatjuk. Volt egy ékköves arany kereszt az első Uncharted-játékban, és lehetséges, hogy a lovas szobor Francis Drake-et ábrázolhatja. Nathan az ő útvonalát követte az első részben még a PS3-on, hogy El Doradóba eljusson.

Ezek révén talán már hamarosan számíthatunk egy filmelőzetesre is, mert azért az ilyen filmeknek kellenek utómunkálatok, így hiába kész már a forgatás, azért még „sütni kell” a jeleneteket. Amúgy az Uncharted július 16-án startol el a mozikban, de ez sem olyan biztos még, mert ki tudja, mi vár ránk az idei év során.

Forrás: Screenrant

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu